Nem mehetnek külföldiek Ukrajnába és Szerbiába

Záhonynál három, Csengersimánál két órát kell várakozniuk a kiutazó autósoknak (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Egyre több korlátozó intézkedést hoztak Ukrajnában, Szerbiában a koronavírus-járvány megfékezéséért. Ukrajna két hétre lezárja a határait a külföldi állampolgárok előtt, Szerbiában azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek. Az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg. A kormányfő közölte, hogy vasárnap estétől csak a szerbiai állampolgárok léphetnek be az országba.
Vágólapra másolva!

Ukrajna bezárkózik

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap rendelettel életbe léptette a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseket.

Eszerint március 16-tól két hétig Ukrajna nem engedélyezi a beutazást a külföldi állampolgároknak,

kivéve azokat, akiknek érvényes állandó vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük van az országban. Március 17-től pedig két hétre leáll minden légi, valamint vasúti és buszjáratokon zajló személyszállítás a határokon keresztül.

A kijevi vezetés ezért kérte a külföldön tartózkodó ukránokat, hogy lehetőleg március 17-ig térjenek vissza az országba, ezután ugyanis csak saját kocsival, közúton juthatnak haza a korlátozások ideje alatt. A külügyminisztérium ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a határidő letelte után még külföldön rekedt ukránok hazatérésének biztosítására.

Denisz Smihal miniszterelnök közben azt tanácsolta az ukrán lakosságnak, hogy lehetőleg az országon belül se utazzanak.

A rendőrség munkatársa ellenőrzi a hazatérő ukrán állampolgárok okmányait a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen 2020. március 15-én Forrás: MTI/Balázs Attila

Egyre kevesebb embert enged be Szerbia

Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelyet le kell győzni. A harc az idősekért, de a jövőért is folyik - mondta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő.

Szerbiában eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.

A szerb elnök arra kérte a 60 év felettieket, hogy saját érdekükben maradjanak otthon.

A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és

csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak tarthatnak nyitva.

Ana Brnabic kormányfő a szerbiai közszolgálati televízióban közölte: Szerbiát lezárták, az országba csak a külföldről hazatérő szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be.

Aleksandar Vucic közölte, hogy

hétfőtől a tanév végéig bezárnak az bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek,

nem lehet sem edzéseket, sem sportrendezvényeket tartani, de az edzőtermeket is becsukják. A hadsereget az utcára vezérlik, katonák fogják védeni azokat a kórházakat, amelyekben fertőzötteket kezelnek, míg a rendőrök a legszigorúbban ellenőrzik majd, hogy a házi karantén alá helyezettek betartják-e az előírásokat, és a karantén szabályait megszegők súlyos büntetést kapnak.

- mondta.

A szerb elnök szavai szerint a jelenlegi helyzetben Szerbia csak Kína támogatására számíthat, az Európai Uniótól nem érkezik sem felszerelés, sem támogatás.

A kormány vasárnap délutáni határozata értelmében

nem emelhetik meg az alapvető élelmiszerek, a védőfelszerelések és a higiéniai termékek árát Szerbiában.

Ana Brnabic bejelentése szerint keddtől az oktatás televíziós műsorokon, valamint digitális eszközökön keresztül zajlik majd. Mint mondta, aki tud otthonról dolgozni, az cselekedjen úgy, aki pedig nem - és ez főleg a termelői szektorra vonatkozik -, az tegye meg a szükséges óvintézkedéseket, és úgy folytassa munkáját.

A szükségállapot kihirdetését a törvény szerint a parlament szavazhatja meg, ám mivel a kormány korábban 100-ra, majd 50-re korlátozta a beltéri események résztvevőinek számát, így a képviselőház nem tud összeülni, a törvény pedig lehetőséget ad arra, hogy a három legfőbb méltóság közös döntése alapján hirdessék ki a szükségállapotot.

Az április 26-ra tervezett általános választásokat egyelőre nem halasztották el, az államfő kedden tárgyal a témáról a pártok vezetőivel.

39 fertőzött Horvátországban

Az eszéki helyi hatóságok szombat este újabb megbetegedést jelentettek a horvátországi Eszék-Baranya megyéből, ahol korábban már két embernél kimutatták a fertőzést. Az eszéki újabb páciens kapcsolatban állt a másik kettővel.

Horvátországban eddig 39 fertőzöttet tartanak számon országos szinten.