Koronavírus: Na, de hova tűnt az Európai Unió?

koronavírus franciaországban
Egészségügyi maszkot visel egy nő az Eiffel-toronynál Párizsban 2020. február 15-én, amikor tüdőgyulladásban elhunyt egy koronavírussal fertőzött 80 éves kínai turista párizsi Bichat kórházban. Az idős férfi a vírus első Európában meghalt áldozata. A férfi a járvány gócpontjából, a kínai Hupej tartományból származott, és február elején vitték be a kórház intenzív osztályára.
Vágólapra másolva!
A koronavírus miatti fenyegetettség súlyos védelmi mechanizmusok és intézkedések bevezetésére kényszeríti az egyes országokat. Ezek a mechanizmusok, intézkedések viszont országspecifikusak, sőt, azt sem túlzás állítani, hogy nemzetspecifikusak. Franciaország Emmanuel Macron március 12-i televíziós nyilatkozatában meghirdette saját politikáját, amely még csak köszönőviszonyban sincs például azzal, amit Olaszországban vezettek be. És akkor nyugodtan feltehetjük azt a kérdést is, hogy hova tűnt az Európai Unió? Ezt kérdezi az egyik legismertebb francia konzervatív esszéista, és elemzi azt a politikai-ideológiai közeget, amely körbeveszi, körbevette az elmúlt években a koronavírussal megvert Európát.
Vágólapra másolva!

„Az Európai Unió az Európát érintő súlyos koronavírus-fenyegetéssel szemben még csak azt sem célozta meg, hogy valamiféle eszközkoordinációra javaslatot tegyen", írja Ivan Rioufol, az egyik legsikeresebb francia esszéista, aki a fenti kérdésekre, felvetésekre keresi a választ a Le Figaróban.

A koronavírus a Soros György-féle nyílt társadalomban

Rioufol az Európai Unió koronavírus-fenyegetettséggel szembeni passzivitását állítja párhuzamba a legújabb és szintén rendkívüli módon fenyegető Törökország felől érkező migránshullámmal, ugyanis szerinte az erre adott uniós válasz hasonlóan „ügyetlen", mint amit a koronavírussal kapcsolatban fogalmaztak meg a brüsszeli bürokraták. Ehhez hasonlóan szinte láthatatlan a kibontakozó pénzügyi válságra adott uniós reagálás is. Miközben az Európai Bizottság apró kis ügyekkel köti le a mérhetetlen nagyságúvá dagadt európai technokráciát, folyamatos kommunikációs kampányt folytat azok ellen, akik azt állítják, hogy ez a „technokrata gárda" csak nehezebbé teszi az emberek életét, ráadásul az új világrendből sem ért egy szót sem. Az Európai Unió ugyanis, mondja Rioufol, a nemzeti határokat kezdettől fogva lebontandó akadálynak tartotta és tartja most is. És mi lett ennek az eredménye? - Az, hogy a koronavírus, miután akadálytalanul megérkezett Kínából, szabadon kering a Soros György-féle „nyitott társadalomban". Másfelől itt vannak a kapuink előtt álló migránsok is, akik akár erővel is betörnek Európába.

Soros György a Világgazdasági Fórumon, Davosban, 2020. január 23-án Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

„Egészen biztos, hogy ez nem fog tetszeni a globalizáció „felkent papjainak", de ennek az egészségügyi, migrációs és gazdasági válságnak súlyos ára lesz. És ez nagy mértékben azért következhetett be, mert a globalizáció teljesen eltávolodott a helyi sajátosságoktól" - írja az esszéista.

Visszaállítani a határellenőrzést

Rioufol az elmúlt hét eseményei közül kiemeli az Európai Tanács március 10-i rendkívüli videókonferenciáját, amelyen Macron azt mondta, hogy „a koronavírussal szemben az Európai Uniónak erőt kell mutatnia. Sürgős cselekvésre hívom fel európai partnereinket abból a célból, hogy koordináljuk egymással az egészségügyi válság során hozott intézkedéseinket, kutatási és gazdasági válaszainkat". Miközben Franciaország azóta saját politikáját folytatja, amelyben semmi közös nincs például az olaszok által folytatott politikával. Kedden, a 60 milliós Olaszországot vezető Giuseppe Conte kormányfő az egész világon egyedülálló módon arra szólította föl az olaszokat, hogy április 3-ig maradjanak otthon. Egészen csütörtök estig a macroni rendszer, mondja Rioufol, azt gondolta, hogy kezelni tudja ezt a járványt, és elegendő lesz a „kórházi struktúrák szolidaritása", amellyel a „járványt a lehető legrövidebb idő alatt kell megállítani". Ehhez képest az elnöknek csütörtök este már sokkal súlyosabb intézkedéseket kellett bejelentenie (szombaton a miniszterelnökének még súlyosabbakat), és gyakorlatilag hétfőre egész Franciaország leáll.

Ugyanakkor az egyes fenyegetettségekkel szemben minden országnak a saját magára jellemző specifikus intézkedéseket kell bevezetnie. „Bolond, aki azt állítja, hogy a globalizációnak semmi köze nem volt a világjárvány kialakulásában, de az is, aki azt hirdeti, hogy a határoknak nincs védelmi szerepe" – véli a Le Figaro esszéírója. Rioufol további példáiban nemzetállami intézkedésekre hivatkozik, és azt mondja, hogy „Donald Trump egy hónapra lezárta Amerikát az európaiak előtt, Izrael mindenkit, aki kockázatosnak tartott országból jön, azonnal karanténba zár, számos uniós országban pedig visszaállították részben vagy egészben a határellenőrzést". Sőt, Rioufol azt hányja a francia és olasz politikai vezetés szemére, hogy miután nem reagáltak hasonló keménységgel, mint a fent említett országok, a járvány éppen itt terjedhetett el a leggyorsabban.

A Brenner-hágó határátkelőhelye az osztrák-olasz határon 2020. március 10-én. Forrás: MTI/AP/Kerstin Joensson

A globalizáció meggyengítette a nemzetállamokat

Végül is, mondja Rioufol, a koronavírusnak van egy speciális erkölcsi üzenete is: rávilágít a globalizáció által meggyengített és „megfertőzött" emberi lelkekre is, és ennek sokkal súlyosabb következményei vannak, mint a halálos koronavírusnak. (Rioufol itt arra gondol, hogy miután a globalizáció meggyengítette a nemzetállamokat, nem voltak képesek hatékonyan fellépni a koronavírus ellen, a párhuzamot ebben az értelemben kell megvonni, és ezt később szemléletesen ki is fejti.)

A koronavírus terjedése és a nemzetállamok meggyengülése közötti párhuzam magyarázatához azt fűzi hozzá, hogy „a népek és a nemzetek már évszázadok óta hagyták magukat az Európát irányító emberi jogok börtönébe zárni, annyira az „ugyanolyanság" csapdájába estek, hogy már egymás kulturális vagy civilizációs különbségeit sem veszik figyelembe. Az Európai Unió teljesen vakon szemléli, ahogy az iszlám teret nyer, hajlandó még Erdogannak is engedni, mondja Rioufol, és erre mi sem jobb bizonyíték, mint hogy Merkel és Macron március 17-én Isztambulba utaznak, hogy megegyezzenek Erdogannal. (Rioufol ezt a helyzetet egyenesen a II. világháborút megelőző 1938-as ún. müncheni megállapodáshoz hasonlította, ahol Európa vezetői megállapodtak Csehszlovákia felosztásáról.)

Egészségügyi szakemberek lázat mérnek a koronavírus-járvány idején Forrás: AFP/Jure Makovec

Az öreg Európa csak tétlenkedik az egyre-másra következő problémák előtt. A hétfői tőzsdeomlás a globalizált, neoliberális gazdaság („laissez-faire") finanszírozási problémáira figyelmeztethet bennünket. A koronavírus, valamint Szaúd-Arábia Oroszország ellen intézett olajár háborúja elegendő volt ahhoz, hogy a tőzsdei piacok egymás után leértékelődjenek. Más oldalról pedig adódik az összehasonlítás a 2008-as gazdasági-pénzügyi válsággal. A francia ipar csupán merkantilis szempontok alapján Kínába történő kitelepítésének is megvannak a katasztrofális hatásai, mondja Rioufol, mert ez a fajta kapitalizmus szerinte csak a pénzgyártásra koncentrál, és minden emberi, szociális kérdést figyelmen kívül hagy, többé már nem lehet modellértékű. A nemzetek és a határok mellett most már a szuverenitást is a helyére kell tenni, teszi hozzá a Le Figaro esszéírója, de „előtte még rendbe kellene tenni ezt a nagy felfordulást, amiben most vagyunk".

Illegális bevándorlók a görög határ felé mennek a törökországi Edirne térségében 2020. március 3-án. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A sokszínűség ideológiai terrorja

A macroni neoliberalizmust, ezt az „avatár" rendszert egy magát progresszistának nevező globális rendszer olyan előfutáraként aposztrofálja, amely a célja elérése érdekében eladósodott, törékeny és konfliktusos társadalmakat hoz létre. Ebben a világban a hős egy régimódi maradvány, míg az áldozati szerep változatlanul a liberális „bosszúközösségek" egyetlen küldetése marad. A sokszínűség ideológiai terrorja mentén ezek a kisebbségek igazi zsarnokká váltak a többségi társadalommal szemben. Rioufol példaként hozza föl az elmúlt időszak egyik nagy francia botrányát, amelynek során a Hachette kiadó a radiális feministák és a szélsőbal nyomására megtagadta Woody Allen önéletrajzi könyvének kiadását, miután minden bizonyíték és ítélet nélkül azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatta örökbefogadott lányát. Erről az Origo többször is írt részletesen. Egy másik példában Rioufol arra mutat rá, hogy a migráns miliőből érkezők büntetlenül megtehetnek bármit, még azt, is, hogy dalszövegükben halálosan megfenyegessenek egy újságírót, mint ahogy azt a marokkói származású Sneazzy művésznevet viselő rapper tette meg a napokban megjelent klipjében, ahol név szerint megemlítette a szerinte iszlámellenes újságírót, Pascal Praud-ot, akit „fejbe kellene lőni". Még a máskor oly hangos hivatásos tiltakozók sem emelték föl szavukat ez ellen, mondja Rioufol.

„Ez egy agonizáló világ, meneküljünk innen!"

„Ez egy agonizáló világ, amit fojtogat az abszurd, meneküljünk innen!" - mondja Rioufol szomorú konklúziójában, majd a vasárnapi francia helyhatósági választásokra hívta föl a figyelmet, amelyben lehetőség nyílik az őrültté vált globalizáció ellenében „újra felfedezni a gyökereket, a közelséget és a helyi szolidaritást". Egy beteg demokráciát úgy lehet csak újjáéleszteni, ha visszatérünk a gyökerekhez, vonja le a következtetést Rioufol, majd reményét fejezte ki, hogy a koronavírus nem akadályozza meg az embereket, hogy szavazni menjenek, elemzések szerint ugyanis az alacsony részvétel a macroni kormánypárt színeiben indulóknak kedvezhet. Ivan Rioufol félelme igazolást nyert, valóban megdöbbentően kevesen mentek el szavazni Franciaországban.