Maszk nélküli stewardessekkel, az utolsó pillanatban ért haza Spanyolországból

ANDALUCIA ANDALUSIA BATHER BATHING BEACH BENALMADENA COAST COASTAL COASTLINE COSTA DEL SOL EUROPE FOAM LANDSCAPE LITTORAL SEA SEASIDE SPAIN WATERFRONT WAVE HORIZONTAL
Spain, Andalusia, Costa del Sol, Benalmadena beach
Vágólapra másolva!
Andalúziában az ott élő emberek az utolsó pillanatig nem vették komolyan a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetet, de szombaton már érezni lehetett, hogy nagy baj van az ibériai országban. Ezt mondta az Origónak Emese, aki március 7-14. között egy hetet töltött Dél-Spanyolországban. A fiatal lány vasárnap hajnalban az egyik fapados társaság repülőgépével érkezett meg Budapestre. Az utolsó pillanatban tudott elutazni tehát Spanyolországból.
Vágólapra másolva!

Emese (a kérésére a nevét megváltoztattuk) egy hete indult el Budapestről Malagába, a téli vakációja 7 napig tartott. „Amikor nekivágtam, még semmilyen jel nem utalt arra, hogy ekkora baj lesz a spanyoloknál" – mondta el az Origónak. „Olyannyira nem, hogy egészen péntekig látszólag nem tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget.

Ugyanakkor abban a faluban, ahol én voltam, teljesen más volt a helyzet. Ott még szombaton is tele volt a tengerpart. Ez a település 21 km-re, délre fekszik Malagától, de mintha az ott élők nem annyira vették volna komolyan az eseményeket."

Tengerpart Andalúziában Forrás: hemis.fr/Renault Philippe

A lány tehát március 7-én indult el Andalúziába. Ha ma kellene elindulnia, természetesen nem utazna el, de akkor nem érzett semmi veszélyt.

- mondta. „Ma már persze nem indulnék el, de amikor nekivágtam, még semmi jel nem utalt arra, hogy ez fog történni Spanyolországban."

Teljesen üres Malagában a Larios utca 2020. március 15-én, vasárnap Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Emese most két hétig nem mozdul ki a lakásából, önkéntes karanténba vonult.

Hogy anyagilag ez a járvány mit jelent a számomra, azt nem kell részleteznem, igazából ez a helyzet nagyon sok mindenkit padlóra küld most. Különösen az a gond, hogy nem látjuk, mikor lesz ennek vége. Amúgy a karantén miatt nem aggódom, van annyi élelem itthon, ami néhány hétig elég, most legalább lesz időm rendezni a dolgaimat."

A malagai tengerparton minden étterem és bár bezárt Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Ami a hazautat illeti, a fiatal magyar lányt azért meglepte pár dolog. „Pénteken voltak kétségeim, hogy haza tudok-e jönni, de végül ezzel nem volt semmi gond. A malagai reptéren a szombat esti induláskor óriási volt a tömeg, de ott sem adtak ki semmiféle figyelmeztetést, nem találkoztam különleges óvintézkedéssel. Egy fapados társasággal jöttem, amely a szokásosnál nagyobb gépet küldött. A gépen adtak egy fertőtlenítő kendőt, amellyel a kezünket meg lehetett törölni, meg annyit mondtak, hogy azok az utasok, akik a világ jelentősen fertőzött területén az utóbbi időben jártak, működjenek együtt a hatóságokkal. A gép teljesen tele volt.

Az utasok mintegy felén lehetett maszk, a többiek nem használták ezt, ami furcsa, hogy a stewardesseken sem volt arcvédő maszk."

Két utas maszkban érkezik meg a malagai repülőtérre Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A Magyarországról folyamatosan érkező aggodalommal teli hívások és üzenetek Emesét is megviselték.

Rengetegen féltettek, mások folyamatosan küldözgették a különféle híreket. A médiumok rengeteg híradásaiból egy épeszű ember nagyon nehezen tudta volna kiválogatni, hogy mi az igaz, és mi a rémhír.

Szerintem az egyik legnagyobb bűnt most azok követik el, akik folyamatosan keltik a pánikot ezzel a járvánnyal kapcsolatban, meg azok, akik felelőtlenül osztanak meg mindent a közösségi oldalakon.

Ugyanakkor most is fontosnak tartom elmondani, hogy jelenleg nem érzem magam betegnek. Remélem, ez az állapot nem változik meg. Visszatérve Spanyolországra: abból, ahogy az andalúzok ehhez a kérdéshez hozzáálltak, azért nem érdemes komoly következtetést levonni, mert hatalmas országról van szó, és egészen biztos, hogy a fővárosban, Madridban, vagy Barcelonában egészen más volt a helyzet.

A nyaralás első négy napján több helységben is megfordultam, akkor minden a normális kerékvágásban ment. Az utolsó három nap nem nagyon mozdultam ki sehova, szombaton még sétáltam egyet a tengerparton" – fejezte be nyilatkozatát B. Emese.