Koronavírusos egy rab a legnagyobb párizsi börtönben

Vágólapra másolva!
Egy március eleje óta börtönben levő rab koronavírusos, erről számolt be a francia igazságügyi minisztérium szóvivője, Agnes Thibault-Lucievre. Fresnes a második legnagyobb francia börtön, és a legnagyobb párizsi. (Fresnes ugyanis Párizs egyik közeli elővárosa.)
Vágólapra másolva!

Azt nem közölte az igazságügy-minisztérium, hogy miért volt börtönben a rab, csak annyit, hogy március elején szállították be, és végig magánzárkában tartották. Állítólag senkivel sem érintkezett, egyetlen egy rabbal sem.

Ebből elég könnyen arra lehet következtetni, hogy terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt őrizték, hiszen az ilyen szigorú, teljes elkülönítés elsősorban rájuk vonatkozik. A rab egyébként 74 éves.

A Kremlin-Bicetre kórházba vitték, állítólag nincs életveszélyben.