32 thaiföldi turistát toloncoltak ki Norvégiából

Vágólapra másolva!
32 thaiföldi turista Norvégia egyik legszebb régiójába, a Lofoten-szigetekre érkezett, de a leszállás után 150 perccel visszafordították az autóbuszukat, majd a norvég fővárosba reptették őket. Miután visszatértek Oslóba, a norvég hatóságok feltették az utazókat egy Bangkokba tartó gépre, s kitoloncolták őket az országból.
Vágólapra másolva!

Már az is felvet pár kérdést, hogy a thai utazók miért vágtak bele ebbe a kalandba, de tételezzük fel, hogy nem hallottak az Európában tomboló koronavírus-járványról. Ugyanakkor a norvég hatóságok is nagyot hibáztak azzal, hogy a thai embereket felengedték Oslóban a Wideroe légitársaság Leknesbe induló gépére.

A Lofoten-szigetek:

Itt azonban nem ért véget a norvégok szerencsétlenkedése.

Az utazó csapat ugyanis nemcsak, hogy leszállt Leknesben, de ott kijöttek a repülőtérről, majd autóbuszra szálltak és elindult a vakáció.

A terveik szerint a Lofoten-szigetek fővárosának tartott Svolværbe utaztak, majd onnan mentek volna tovább Tromsø-be. A busz el is indult, de aztán a hatóságok utolérték a csoportot, és visszafordították a járművet Leknesbe.

A Lofoten-szigetekre érkező 32 thai turistát visszaküldték Bangkokba Forrás: wikipédia/Petr Šmerkl

A sztorit feldolgozó NRK norvég tévétársaság is feltette a jogos kérdést: hogyan léphetett be a 32 thai ember Norvégia területére anélkül, hogy megvizsgálták volna őket, vagy karanténba tették volna az embereket. A válaszokat talán most is keresik.

A Wideroe légitársaság végül három különböző repülőgéppel tudta a 32 embert visszavinni az oslói repülőtérre.

A lofoteni hatóságok legfőképpen azt nehezményezték, hogy Oslóban senki sem állította meg a turistákat.

A csalódott ázsiai embereket a norvégok az első Bangkokba menő géppel visszaküldték Thaiföldre.

Ezzel ért véget ennek a 32 thai embernek az északnorvég kalandja.