Kicsivel csökkent az új fertőzöttek száma Olaszországban, de a halálozási arány tovább nőtt

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 24 órában 2547 embernél mutatták ki az új koronavírust, 250-en pedig belehaltak a fertőzésbe Olaszországban. Ez azt jelenti, hogy kicsivel csökkent az új fertőzöttek száma, a haláleseteké viszont nőtt. Olaszországban a jelenlegi adatok szerint 17660 ember betegedett meg és 1266 ember halt meg a koronavírus miatt. 
Vágólapra másolva!

Míg csütörtökön 2651, pénteken valamivel kevesebb, 2547 új megbetegedést diagnosztizáltak az országban. Az egyszeri csökkenés még nem jelenti azt, hogy tetőzött a járvány, erre három-négy napos folyamatos csökkenés után lehet csak következtetni.

Nőtt azonban a koronavírus okozta halálesetek száma, ez csütörtökön 189 volt, péntekre azonban 250-re emelkedett. A legfrisebb adatok szerint

Olaszországban 17660 ember megbetegedett, és 1266 ember halt meg a koronavírus miatt. Ez már 7,1 százalékos halálozási arány, a legmagasabb a világon.

A fertőzés Iránban is újabb áldozatokat szedett, itt péntekre 85 új halálesetet regisztráltak, az új fertőzöttek száma 1289. Összesen 11364 megbetegedést és 514 halálesetet tartanak nyilván.

Kínában pénteken mindössze 22 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és nyolc halálesetet jelentettek be. Kínában összesen 80.815-en kapták el a fertőzést, és 3177 ember meghalt.