Csehország lezárja a határait

Európa vírus turizmus
Károly híd, Prága, Csehország
Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.
Vágólapra másolva!

Március 16-ától, tehát hétfőre virradóra

- mondta Babis újságíróknak sajtótájékoztatón.

Kivételt ez alól csak azok az idegen állampolgárok képeznek, akiknek tartós lakhelye van Csehországban vagy 90 naptól hosszabb tartózkodásra feljogosító vízummal rendelkeznek.

A Károly híd a koronavírus idején Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

A kormány kiterjesztette a kötelező kéthetes házi karantént mindazokra a cseh állampolgárokra, akik azon 15 ország valamelyikéből térnek vissza,

amelyeket a szükségállapot bevezetéséről hozott csütörtöki kormánydöntés megnevez.

Eddig a karantén-kötelezettség csak az Olaszországból visszatérő csehekre vonatkozott.

A cseh kormány csütörtökön a következő országokat minősítette kockázatosnak

A cseh kormány csütörtökön a következő országokat minősítette kockázatosnak:

Kína, Dél-Korea, Irán, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Németország, Svájc, Svédország, Norvégia, Hollandia, Belgium, Dánia és Franciaország.

A korlátozások nem érintik a kamionos teherszállítást, illetve a kamionsofőröket, pilótákat és a szolgálatban lévő vasutasokat, valamint egészségügyi dolgozókat.

A kormány ugyanakkor a szükségállapot idejére munkakötelezettséget rendelt el a szociális szolgáltatásokban az érintett szakközépiskolák és főiskolák diákjai számára. Jan Hamácek belügyminiszter újságírói kérdésre a döntést úgy pontosította,


Marie Benesová igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az új koronavírust felvette azoknak a fertőző betegségeknek a listájára, amelyek terjesztése bűncselekménynek minősülhet.

Kérdésre válaszolva Andrej Babis úgy vélekedett,

Csehországban péntek reggel 117 fertőzöttet tartottak nyilván. Két személy állapota súlyos - közölte az egészségügyi tárca honlapján.

Csehországban szigorú intézkedéseket vezettek be Forrás: NurPhoto/Beata Zawrzel/NurPhoto/Beata Zawrzel

A hatályos jogszabályok értelmében a cseh kormány

A kormánynak erről azonnal tájékoztatnia kell a képviselőházat, amely felülbírálhatja a döntést. A parlamenti alsóház ugyanakkor dönthet a szükségállapot meghosszabbításáról is.