Két év börtönt kaphatnak Romániában, akik megszegik a karantén szabályait

koronavírus, Románia
Egy korábban megfertőződött temesvári férfi kórházba szállítás közben Romániában.
Vágólapra másolva!
Romániában eddig 21 ember ellen indult bűnügyi eljárás, amiért megszegte a házi karantén szabályait. A szigorításra azért volt szükség, mert nemrégiben egy volt bukaresti belügyi tiszt kilenc embert - köztük egy orvost - fertőzött meg, mivel letagadta, hogy Izraelben járt, a fertőzésveszély ellenére pedig nem maradt otthon.
Vágólapra másolva!

A szigorú intézkedésekre azért volt szükség, mert az Olaszországból és más fertőzött térségekből hazatérők egy része

nem vette komolyan a házi elkülönítésre vonatkozó szabályokat.

Csütörtökön például Ramnicul Valcea városban egy autóbaleset helyszínelésénél derült ki, hogy a balesetet okozó személy, amellett, hogy ittas volt, a házi karantén szabályait megszegve ült a volán mögé.

A stratégiai kommunikációs törzs közölte: aki nem tartja be a házi karanténra vonatkozó szabályokat, a büntető törvénykönyv értelmében a ragályos betegségek leküzdésének akadályozásáért állítható bíróság elé, és

hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntethető.

Ha a bűncselekményt gondatlanságból követte el, a kiszabható börtönbüntetés egy és hat hónap közötti.

Egy korábban megfertőződött temesvári férfi kórházba szállítás közben Romániában Forrás: Twitter

A kommunikációs törzs azokra az esetekre is kitért, amikor a Romániába egy fertőzött övezetből visszatérő személyek hamis adatokat szolgáltatnak a hatóságoknak az utazásukra vonatkozóan. A büntető törvénykönyv megjelölt cikkelye szerint

egy évtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók azok a személyek, akik tudatosan hamis nyilatkozatot tesznek,

vagy hamis információkat közölnek, és ezzel veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Utóbbira példaként egy koronavírussal megfertőződött bukaresti nyugalmazott belügyi tiszt esetét hozta fel a román sajtó, aki letagadta, hogy Izraelből érkezett haza, és kilenc személyt - köztük egy orvost - megfertőzött.

Már 49 fertőzött van Romániában

Romániában csütörtök délelőtt 49-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, közülük hat személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A hivatalos adatok szerint 1450 személyt tartanak intézményes karanténban az országban, 12 878-an pedig otthonukban elszigetelten várják, hogy jelentkeznek-e náluk a fertőzés tünetei.