Újra dolgozhat néhány vállalat a koronavírus gócpontjában, Vuhanban

Vuhan, 2020. február 22. Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak egy vuhani tornacsarnokban kialakított ideiglenes kórházban 2020. február 21-én. A tüdőgyulladást okozó új, Covid-19-nek elnevezett újfajta koronavírus előidézte betegség eddig legkevesebb 2247 életet követelt. A 2019 december közepe óta tomboló járvány fertőzöttjeinek száma meghaladja a 77 ezer főt. A legtöbben a járvány gócpontjában, Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban hunytak el. MTI/EPA/Featuretechnika/Jüan Cseng
Vágólapra másolva!
Egyes vállalatok ismét megkezdhetik a tevékenységüket a közép-kínai Vuhanban, amelyet január 23-án helyeztek vesztegzár alá az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére.
Vágólapra másolva!

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint Hupej tartomány vezetése szerdán bejelentette, hogy a tartomány székhelyén, Vuhanban az egészségügyi cikkeket és mezőgazdasági termékeket előállító vállalatok, valamint a közszolgáltatásokkal foglalkozó, vagy a belföldi, illetve nemzetközi kereskedelemben kulcsszerepet betöltő cégek ismét megkezdhetik a működésüket.

A tartományi kormányzat közleménye azonban arra is kitért, hogy

a tömegközlekedésre vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben maradnak,

és egyelőre az iskolákat sem nyitják ki.

Védőruhát viselő egészségügyi alkalmazottak egy vuhani tornacsarnokban kialakított ideiglenes kórházban 2020. február 21-én Forrás: MTI/EPA/Featuretechnika/Jüan Cseng

Az enyhítések annak köszönhetőek, hogy a járvány kínai gócpontjának számító tartományban és székhelyén a napi adatok alapján

a vírus terjedését sikerült nagy mértékben korlátozni.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdai jelentése szerint kedd éjfélig Vuhanban mindössze 13 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, a tartomány egyéb részeiről pedig immár hatodik napja nem számoltak be újabb fertőzésről. Kína szárazföldi területén, Hupej tartományon kívül 11 újabb fertőzöttet jelentettek kedd éjfélig, akik közül 10 páciens külföldön fertőződött meg, egy pedig egy korábban Iránban megfertőződött betegtől kapta el a fertőzést.

A szárazföldi Kínában összesen 80 778 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus, közülük kedd éjfélig 61 475-en gyógyultak meg, a halálesetek száma pedig 3162-re nőtt. Jelenleg több mint 16 ezren állnak kezelés alatt az országban, 15 671 pácienst közülük Hupej tartományban látnak el.