Koronavírus: Már 25 beteg van Romániában

koronavírus, Románia
Egy korábban megfertőződött temesvári férfi kórházba szállítás közben Romániában.
Vágólapra másolva!
25 főre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, miután hét újabb esetet regisztráltak kedden. A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében március 22-ig nem lesz tanítás a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, és minden rendezvényt lemondanak – döntötte el kedden az egyetem vezetősége.
Vágólapra másolva!

Kedden 25-re nőtt a romániai koronavírus-fertőzöttek száma - derül ki a Maszol.ro összefoglalójából.

A legutóbbi, 8 beteget Bukarestben diagnosztizálták.

A román Stratégiai Kommunikációs Csoport keddi közlése szerint három személy fertőzése a Dimitrie Gerota sürgősségi kórházba beutalt 60 éves férfi esetével áll összefüggésbe, aki a koronavírusétól eltérő tünetekkel került kórházba, ám később a koronavírus-tesztje pozitív lett.

Már 25 betegről tudnak Romániában Forrás: Twitter

Egy másik személy az első bukaresti fertőzöttel került kapcsolatba, másik három személy pedig nemrég Izraelben, Németországban, valamint Nagy-Britanniában járt. A nyolcadik betegről egyelőre nincsenek friss információk.

Romániában ezzel 25-re nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma.

Közülük 5-en gyógyultnak tekinthetőek, ki is engedték őket a kórházból.

Hétfőn délután egyébként a bukaresti operatív törzs ülése után Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök bejelentette, hogy a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében szerdától, azaz

március 11-től 22-ig felfüggesztik a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában.

Ám az egyetemi autonómia elve miatt a hozott országos intézkedés a felsőoktatási intézményekre nem vonatkozik. Monica Anisie ügyvivő tanügyminiszter a sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy minden egyetem vezetősége maga dönthet az intézmény bezárásáról.

Kedden a Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetősége

úgy döntött, hogy március 11–22. között minden oktatási tevékenységet felfüggesztenek, és a rendezvények megszervezését is betiltják.

Sajtóközleményük szerint a következő két hétben az oktatás online zajlik majd, és azokat az órákat, amelyeket ilyen módon nem tudnak lebonyolítani, később pótolják.

Leállították a légi közlekedést is Románia és Olaszország között, Kínából, Iránból, Dél-Koreából vagy Olaszországból átszállással sem fogadnak idegen állampolgárokat.