Charles Michel: Az uniós tagállamok közös feladata a járvány megállítása

MICHEL, Charles
Brüsszel, 2020. március 10. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke videokonferenciát tart az európai vezetőkkel a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésével kapcsolatban Brüsszelben 2020. március 10-én. MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus az Európai Unió minden országát fenyegeti, ezért terjedésének megállítása és a helyzet kezelése mindannyiunkat érintő közös feladat - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját megelőzően.
Vágólapra másolva!

Köszöntőjében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke elmondta, a távértekezlet résztvevői megvitatják, hogy miként lehetne javítani a koordinációt az uniós intézmények és a tagállamok között, illetve azt, hogy milyen további közös válaszlépések képzelhetők el a járvány megfékezésére.

- fogalmazott.

A járvány visszaszorítása érdekében orvosi felszereléseket, gyógyszereket és ellátást kell biztosítani minden tagországban, valamint intézkedéseket kell elfogadni a negatív gazdasági és társadalmi hatások csillapítására. Felszólította a tagállamok vezetőit, hogy tudományos tényekre alapozott, orvosi tanácsok alapján arányos és gyors intézkedéseket hozzanak a vírus terjedésének megakadályozására.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke videokonferenciát tart az európai vezetőkkel a koronavírus terjedésével kapcsolatban Brüsszelben 2020. március 10-én Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A tagország állam-, illetve kormányfőit tömörítő tanács elnöke továbbá együttérzését fejezte ki Olaszországgal, valamint a betegség által érintett valamennyi európai állampolgárral.

Az európai kormányok számos intézkedést fogadtak el a vírus terjedésének megakadályozására.

A koronavírus ez idáig leginkább Olaszországot sújtotta.

A járvány terjedése miatt az olasz kormány kedden az egész országra vonatkozóan a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket vezette be, miután a megbetegedésben már 631-en meghaltak és több mint tízezren megfertőződtek.