Egy nap alatt 168-an haltak meg Olaszországban a koronavírus miatt

Olaszország, koronavírus
Casalpusterlengo, 2020. március 8. Rendőrségi útzár a lombardiai Casalpusterlengo városánál 2020. március 8-án, miután a tüdőgyulladást okozó újkoronavírus-járvány további terjedésének megállítására az olasz kormány vesztegzár alá vonta az észak-olaszországi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát. A vírus eddig 366 ember halálát okozta Olaszországban. MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner
Vágólapra másolva!
Egy nap alatt csaknem százhetvennel 631-re emelkedett koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint. Az AFP hírügynökség összesítése szerint ezzel átlépte az ezret (1115) a Kínán kívüli halálesetek száma. Közben a diagnosztizált fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint ezerrel 10 149-re nőtt.
Vágólapra másolva!

A friss bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 463-hoz képest 36 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az ugyanekkor feljegyzett 9172-höz képest 10,7 százalékkal nőtt.

Ez a legnagyobb mértékű emelkedés a betegség február 21-i olaszországi észlelése óta.

Az eddigi fertőzöttek közül 1004-en már teljesen meggyógyultak, 877-en intenzív kezelésben részesülnek.

A járvány egyébként továbbra is az északi országrészre koncentrálódik: Lombardia tartományban 5791, Emilia-Romagnában 1533, Venetóban 856 esetet regisztráltak.

Mint megírtuk, Olaszország egész területén elrendelték a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. Az intézkedések, amelyeket az északi Lombardia tartományban és további 15 városban már két napja bevezettek,

minimálisra korlátozzák a lakosság mozgását, a lakóterületet csak engedéllyel lehet majd elhagyni.

Egész Olaszországot karantén alatt van.

Rendőrségi útzár a lombardiai Casalpusterlengo városánál 2020. március 8-án, miután a tüdőgyulladást okozó újkoronavírus-járvány további terjedésének megállítására az olasz kormány vesztegzár alá vonta az észak-olaszországi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Lezárták ma a Vatikánban a látogatók előtt a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát az új koronavírus okozta fertőzés terjedése ellen bevezetett óvintézkedések részeként, miközben az észak-olaszországi Lombardia kormányzója a tömegközlekedés és a nem szükségcikkeket áruló üzletek leállítását, illetve bezárását szorgalmazta.

A szentszéki sajtóközpont bejelentése szerint április 3-áig a Szent Péter-bazilikát és az előtte levő teret lezárták a turisták előtt, beleértve a korábban lefoglalt vezetett látogatásokat is. A bazilikában papok tartózkodhatnak.

Korábban a Vatikán lezárta a Vatikáni Múzeumot is. Ferenc pápa összes nyilvános programját is elhalasztották.

Ferenc pápa videoüzenetként elmondott Úrangyala (Angelus) imádságát nézik egy óriáskivetítőn a hívek a vatikáni Szent Péter téren 2020. március 8-án. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

A Vatikán és Róma egésze is a nyári hónapok hangulatát idézi, amikor alig van ember az utcán. A főváros rendkívül csendes volt a forgalom zaja nélkül. A kedd reggel életbe léptetett legmagasabb fokozatú óvintézkedések értelmében aki csak tehette, otthon maradt, aki pedig elment dolgozni, saját autóval, robogóval, kerékpárral vagy gyalogosan tette,

a tömegközlekedési eszközök majdnem üresek voltak. Egész Olaszországban korlátozták a hivatalok nyitva tartását, a minisztériumokban bevezették a távmunkát, a római parlament is heti egyszer ül össze.

Nem tilos kimenni az utcára, az áruellátás biztosított, nem kell megrohamozni az üzleteket - szól az olasz közrádióban és televízióban folyamatosan ismételt útmutatás.

Az üzletek nyitva tartanak, a presszók, éttermek is, de a vevőknek, vendégeknek elvileg legalább egy méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a személyzet tagjaitól. A bárok padlózatán matricacsíkokkal jelzik, hova álljanak az emberek, hogy ne kerüljenek túl közel egymáshoz. Az előírások betartását a rendőrök ellenőrzik. Az utcákon a gyalogosok többségén nincsen szájmaszk, mivel nem kapható. A kevés turista egyedül annak örül, hogy nincs forgalom és tömeg, s teljesen egyedül állhatnak a bezárt római Colosseum előtt.

Nápolyban a pizzériák történetében először házhoz viszik a pizzát. Több munkahelyen és lakóházban nem tanácsolt a lift használata.

A további majdnem három hét oktatási szünet miatt egyre több szülő kényszerült kivenni szabadságát.

Sajtóértesülések szerint a "vörös zóna" országos bevezetésével a római kormány a közüzemi díjak, hitelrészletek törlesztése országos felfüggesztését tervezi.

Az olasz vasúttársaság csökkentette az eladható jegyek számát, hogy a vonatokon megfelelő távolságot tudjanak biztosítani az utasok között. A kormány honlapjára számtalan kérdés érkezik az intézkedések pontos megértéséhez, és a válaszokból kiderül, hogy

az elvált szülők jelenleg nem utazhatnak látogatásra egy másik városban élő gyerekükhöz; a szabadtéri kocogás nem tiltott, ha nem csoportos; ahogyan a templomokban a mise, és hasonlóképp a muzulmánok pénteki imája sem engedélyezett; a temetések is a legszűkebb körben zajlanak az egyébként lezárt temetőkben, bármilyen gyászszertartás nélkül.

Attilio Fontana, az északnyugati Lombardia kormányzója keddi videóüzenetében még további szigorítást szorgalmazott. A tartomány polgármestereivel egyeztetve a tömegközlekedés leállítását, valamint az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat leszámítva az összes üzlet bezárását sürgette.