Szélsőbaloldali aktivisták fenyegetik a bevándorlásellenes spanyol pártot

Vágólapra másolva!
A Vox nevű spanyol bevándorlásellenes, jobboldali párt képviselőit támadták baloldali aktivisták. Vasárnap radikális feministák graffitizték össze és dobálták ürülékkel a párt buszát, és ugyanazon a napon egy másik csoport a pártvezető arcképét ragasztotta egy bábura, amit fejjel lefele felkötött egy fára, és golyót eresztett a fejébe - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

Egy radikális feminista csoport „ki a fasisztákkal a szomszédságunkból" és „éljen az antifasiszta feminizmus" kiáltásokkal támadta meg a Vox spanyol jobboldali párt buszát.

A „Feminista önvédelem" névre hallgató csoport ürülékkel és graffitivel kezdte el rongálni a párt buszát.

Az aktivisták szivárványos maszkot viseltek, és fekete spray-vel fújták be a busz ablakait és visszapillantó tükreit.

Monica Lora, a párt barcelonai titkára elítélte az esetet, és megerősítette, hogy

Szintén vasárnap egy másik incidens is történt, amikor is egy szintén szocialista csoport egy bábut készített a Vox vezetőjéről, Santiago Abascalról, amit aztán

egy fáról fejjel lefelé lógattak le, és több helyen lőtt sebeket imitálva piros „vérfoltokat" festettek rá.

Ezt az esetet Víctor Gónzalez, a párt alelnöke kommentálta, aki úgy fogalmazott: semmi nem tud igazolni egy ilyen tettet.

Szerinte a szocialista miniszterelnöknek,

Gónzalez elmondta, nem tudja, hogy tudnak emberek ilyen haraggal élni, de hangsúlyozta: „ahová gyűlöletet vetnek, mi oda szeretetet helyezünk".