Csehországban 26-ra emelkedett a koronavírusos betegek száma

Vágólapra másolva!
Csehországban 26-ra emelkedett az új koronavírussal fertőzött személyek száma. A betegség eddig minden esetben enyhe lefolyású - közölte vasárnap reggel az egészségügyi tárca. A vírus egy hete jelent meg, és eddig összesen 787 személynél készítettek laboratóriumi teszteket, ennek negyede a hét végén készült - írta Adam Vojtech egészségügyi miniszter a Twitteren.
Vágólapra másolva!

Az új koronavírus-esetekből 22 Észak-Olaszországgal, négy az amerikai Bostonnal kapcsolatos. A betegeket Prágában és Ústí nad Labemben kezelik.

A tárca szerint már több mint ezer ember van házi karanténban, telefonon vannak kapcsolatban az orvosokkal, akik szükség esetén felkeresik őket.

Új intézkedés, hogy az Olaszországból visszatérő minden embernek szombattól kötelezően két hétig házi karanténban kell maradnia. Kivételt képeznek a kamionsofőrök, a pilóták és az egészségügyi személyzet. Továbbá a hatóságok

szombattól leállították a vízumkiadást az Iránból Csehországba indulóknak. Továbbra is szünetel a légi közlekedés Prága és Észak-Olaszország, Dél-Korea, valamint Kína között.

Hétfőn pedig mintegy tíz cseh-osztrák és cseh-német határátkelőhelyen megkezdik a Csehországba érkező összes személy szúrópróbaszerű vizsgálatát, hogy nincs-e lázuk.

Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter a tárca honlapján közölte, hogy az állam a CMZRB bankban fél, esetleg egymilliárd koronás pénzalapot hoz létre a járvány sújtotta vállalkozók megsegítésére. A vállalkozók kamatnélküli kölcsönt kaphatnak a törlesztés egyéves elhalasztásával. Mérlegelik a közvetlen támogatásokat is.