A német kormány a legalább 1000 fős rendezvények lemondását javasolja

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány lassítása érdekében ajánlatos lemondani az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket Németországban - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere egy vasárnapi nyilatkozatában. Ugyancsak vasárnapi adatok szerint a fertőzöttek száma meghaladta a 900-at. Jens Spahn kiemelte: "nyomatékosan bátorítja" a döntéshozókat, hogy egyelőre ne engedjék az ilyen rendezvények megtartását.
Vágólapra másolva!

Mint mondta, eddig nem történt elég erőfeszítés a vírus terjedésének feltartóztatására, ezen pedig "a dinamikusan változó helyzetre tekintettel gyorsan változtatni kell". Aláhúzta, hogy a rendezvények lemondása komoly következményekkel jár, de az egészség a gazdasági érdekeknél előbbre való. Hozzátette, hogy a következő napokban elkezdődnek az egyeztetések arról, hogy miként lehet enyhíteni a rendezvények elmaradásából fakadó pénzügyi, gazdasági károkat.

Németországban a járványügyi védekezés tartományi feladat, a szövetségi kormány így csak ajánlásokat tehet és összehangolhatja az erőfeszítéseket. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, vasárnap délutáni összesítése szerint

902 embernél mutatták ki az új koronavírust. Egy nappal korábban 795, egy héttel korábban 101 fertőzöttet tartottak számon.

A járványnak eddig egy német állampolgárságú halálos áldozata van, a 60 éves férfi Egyiptomban hunyt el vasárnap, a helyi egészségügyi minisztérium közleménye szerint egy hete érkezett az országba.

Németországban a védekezés eddig nem járt komolyabb korlátozásokkal. Lemondtak ugyan több tömegrendezvény - például a Lipcsei Könyvvásárt -, de a mindennapi élet nem változott meg számottevően.

Jens Spahn vasárnapi nyilatkozata alapján nem biztos, hogy ez sokáig így marad.
A miniszter hangsúlyozta: a legfőbb cél a járvány megfékezése, mert minél lassabban terjed a vírus, annál jobban megbirkózik vele az egészségügyi rendszer. Ezért mindenkinek végig kell gondolnia, "mi az, ami annyira fontos, hogy a következő két-három hónapban nem lehet nélkülözni, legyen az egy szórakozóhely meglátogatása, egy családi körben megünnepelt születésnap vagy egyesületi ülés".
"Bízom benne, hogy a polgárok okos döntéseket hoznak" - fogalmazott Jens Spahn, kiemelve, hogy az elővigyázatosság főleg az idősek és krónikus betegek védelmét szolgálja.