Az ukrán elnök ultimátumot adott Oroszországnak

Volodimir Zelenszkij, ukrán elnökválasztás
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ultimátumot adott Oroszországnak, és felszólította, hogy egy éven belül kössön megállapodást a kelet-ukrajnai konfliktus lezárásáról.
Vágólapra másolva!

„A moszkvai kormány egy évet tölthet az egyezmény kidolgozásával, ezt követően életbe kell léptetni. Ketyeg az óra" – mondta a politikus.

Szerinte, ha ennél tovább tart a megállapodás megkötése, akkor változtatni kell annak formátumán, és új stratégiát kell választani. Hogy pontosan mire gondol, azt nem árulta el – írta a politikussal interjút közlő The Guardian című brit napilap szombaton.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Az ukrán vezető a megállapodás megkötése után szeretne a belpolitikai problémákkal foglalkozni, és nem arra akarja felhasználni mandátumát, hogy kizárólag a minszki egyezményen dolgozzon.

Zelenszkij decembert, a párizsi Ukrajna-csúcstalálkozó egyéves évfordulóját jelölte meg határidőként.

Az elnök egyúttal megismételte: változtatni akar a 2015-ös minszki béketerv egyes pontjain. Oroszország ezt korábban már elutasította.

Leonyid Szluckij, az orosz parlament külpolitikai bizottságának elnöke a Twitteren színpadiasnak nevezte az ultimátumot, amely szerinte nem segít a helyzeten.

– mondta.

Az ukrán kormányerők 2014 óta harcolnak az oroszbarát szakadárokkal Luhanszk és Donyeck megyében. Az ENSZ becslései szerint mintegy 13 ezren haltak meg a konfliktusban. A minszki egyezmény életbe léptetése egyelőre akadozva halad. Németország és Franciaország is közbenjár a harcok lezárása érdekében.

Zelenszkij abban reménykedik, hogy áprilisban új csúcstalálkozóra kerülhet sor közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A két államfő rendszeres telefonos kapcsolatban áll egymással, és már többször találkoztak.

„Úgy vélem, hogy hallgat rám. Ez az érzésem. Remélem, nem tévedek" – mondta.