Német külügyminiszter: Több pénzt kell adni a törököknek a migránsok miatt

Edirne, 2020. március 3. Illegális bevándorlók a görög határ felé mennek a törökországi Edirne térségében 2020. március 3-án. A török kormány február 28-án közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az Európai Unióba igyekvő migránsokat, és megnyitja a határokat előttük. MTI/EPA/Erdem Sahin
Vágólapra másolva!
Növelni kell Törökország európai uniós migrációs pénzügyi támogatását – fejtette ki Berlinben a német diplomácia vezetője, Heiko Mass az EU-s külügyminiszterek zágrábi tanácskozása elé időzített nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Heiko Maas kiemelte, hogy az EU-nak továbbra is erősebben kell támogatnia Törökországot pénzügyileg a migránsok befogadásában kifejtett erőfeszítéseiben, mert

Heiko Maas Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jörg Carstensen

Azonban a német kormány azt is elvárja, hogy Törökország tartsa be az EU-val 2016-ban kötött menekültügyi megállapodást - tette hozzá a külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

Heiko Maas hansgúlyozta:

Illegális bevándorlók a görög határ felé mennek a törökországi Edirne térségében 2020. március 3-án. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Ahogy arról már több alkalommal az Origo is beszámolt, az idlíbi harcokkal összefüggésben a török kormány február végén közölte, hogy

nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő migránsokat, és megnyitja a határokat előttük.

Így több tízezer ember gyűlt össze a görög-török határ térségében. A görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy

24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg,

és több tucat migránst őrizetbe vettek.