Migránsok szétvertek egy templomot Leszboszon

Vágólapra másolva!
Megtámadták a migránsok a leszboszi Szent György ortodox templomot. Az illegális bevándorlók többek között tönkretették a szentképeket és a berendezést is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Greekreporter című portál beszámolója alapján.
Vágólapra másolva!

A görög lap szerint ismeretlenek hétfőn megtámadták a moriai Hagios Georgios (Szent György) ortodox templomot.

A helyiek elmondása alapján

Szerintük a támadás bosszú volt azért, mert a görög rohamrendőrök felléptek ellenük, amikor az áthelyezésük miatt tüntettek.

Az internetre felkerült fotók alapján

a támadók szétverték a templom berendezését, és szentképeket is megrongáltak.

Többek között

egy Jézust ábrázoló festményt tettek tönkre.

A hatóságok egyelőre senkit nem gyanúsítottak meg a támadással összefüggésben.

A helyiek beszámolói szerint egyébként