Soros György miatt magyarázkodhat Emmanuel Macron

diplomacy Horizontal
French President Emmanuel Macron speaks during the inauguration of Centre Pompidou West Bund Museum in Shanghai on november 5, 2019. (Photo by HECTOR RETAMAL / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Két republikánus képviselő azonnali reagálásra szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt azzal kapcsolatban, hogy a magyar származású amerikai spekuláns, Soros György emberei hogyan szivároghattak be az Emberi Jogok Európai Bíróságába, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 
Vágólapra másolva!

Újabb fordulatot vett az ügy, mely Soros György embereinek az Emberi Jogok Európai Bíróságába való szisztematikus beépülésével foglalkozik. Két republikánus képviselő, Valérie Boyer és Julien Aubert ugyanis levelet írt a francia államfőnek, melyben magyarázatot követel a Valeurs actuelles francia hetilap azon cikkére, amely részletesen kifejtette, hogy a magyar származású befolyásos üzletember emberei miként szivárogtak be a strasbourgi székhelyű EJEB-be.

A több ellenzéki képviselő által is aláírt levél kiemeli a progresszív gondolkodás jelenlegi hatását Franciaország politikai, társadalmi szervezeteire. Emellett a levél olyan ítéletekre hivatkozik, melyeket különböző európai államokra erőszakoltak rá Soros bírái, többek között a melegházasságok legalizálását Olaszországban és Görögországban, vagy azt a törvényt, melynek értelmében Franciaország köteles engedélyezni a nemváltoztatást.

Magyarázkodhat Forrás: AFP/Hector Retamal

A két ellenzéki képviselő ezért sürgős intézkedéseket és vizsgálatot sürget Emmanuel Macron részéről, valamint azt is szeretnék elérni, hogy az államfő függessze fel Franciaország intézményi részvételét az EJEB-ben addig, amíg tisztázódik, hogy a civil szervezetek emberei milyen mértékben befolyásolják a bíróság döntéseit.

A cikk megjelenése óta rengeteg visszhangot kapott az ügy, több politikus is megszólalt a témában, Marine Le Pen például kifejezetten arra kérte Emmanuel Macront, hogy törje meg a csendet az üggyel kapcsolatban, és hogy Franciaország ne vegye figyelembe az EJEB ítéleteit.