Sorra derülnek ki a Momentum román testvérpártjának kapcsolatai a Securitatéval

Vlad Voiculescu, Dacian Ciolos
Vágólapra másolva!
A liberális Momentum Mozgalom román testvérpártjának, az USR-PLUS szövetségnek a PLUS részéről a bukaresti főpolgármesteri székért induló Vlad Voiculescu apjáról kiderült, hogy együttműködött a hírhedt román kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Az értesülést ironikus módon annak a Szabad Európa Rádiónak a román adása hozta nyilvánosságra, amelynek hallgatásáról a politikus apja jelentett. Tavaly októberben pedig a bukaresti USR elnökéről került nyilvánosságra, hogy a Securitate ügynöke volt.
Vágólapra másolva!

Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor hírhedt titkosszolgálatával, a Securitatéval való kollaborálás árnyéka vetül a magyarellenes, szélsőjobboldali múltú Dacian Cioloș volt román miniszterelnök PLUS nevű pártjára.

Cioloș jelenleg a Renew Europe nevű liberális európai parlamenti frakció vezetője, ahol a magyarországi Momentum is helyet foglal. A magyar és a román macronista formáció testvérpárti kapcsolatban áll egymással.

A PLUS a nemrég jobboldali fordulatát végrehajtó USR-vel alkot egy pártszövetséget.

Ennek ellenére a belső rivalizálás miatt a bukaresti főpolgármesteri tisztségre két külön jelöltjük volt.

A PLUS jelöltje, Vlad Voiculescu apjáról, Vasile Voiculescu Iulianról a Szabad Európa Rádió román adása hozta nyilvánosságra, hogy

a Securitate ügynöke volt.

Vlad Voiculescu és Dacian Cioloș Forrás: AFP

A politikus apjának a kommunista román titkosszolgálatnál több „munkája" is volt, az egyik az, hogy

jelentsen azon egyetemi csoporttársairól, később pedig munkahelyi kollégáiról és ismerőseiről, akik a gyanú alapján a Szabad Európát hallgathatták.

Vasile Voiculescu Iulian „Victor" álnéven 1978-tól működött együtt a Securitatéval.

Vasile Voiculescu Iulian amúgy forradalmárnak állította be saját magát, az 1989-es forradalom részvevőinek az egyesülete ezt persze nem hitte el, és 2010-től elkezdték vizsgálni a róla szóló irományokat.

A Securitate levéltárából előkerült dokumentumok alapján

a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság 2015-ben megállapította, hogy a politikus apja a Securitate ügynöke volt.

A bírósági ítélet még 2015-ben megjelent a Hivatalos Közlönyben, de a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) honlapjára a dokumentum csak 2019 szeptemberében került fel.

A helyi sajtóorgánumok jelentős késéssel, kedden kezdtek írni a témáról, elsőként a már említett Szabad Európa tavaly újraindult román adása.

Aznap reagált a nagy botrányt kiváltó hírre a közösségi oldalán Vlad Voiculescu is. Álláspontja szerint

Véleménye alapján a titkosszolgálati dokumentumok nyilvánosságra kerülése összefüggésben áll az ő mostani politikai szerepvállalásával.

Voiculescu politikai karrierje egyébként nem most kezdődött.

2016-ban egészségügyi miniszter volt Dacian Cioloș kormányában.

Még mielőtt nyilvánosságra került volna a Securitate-szál a családjában, pénteken bejelentette, hogy

mégsem indul a bukaresti főpolgármesteri tisztségéért.

A két dolog között vélhetően lehet összefüggés.

A Szabad Európának a PLUS egy nevét elhallgató politikusa megerősítette, hogy

A PLUS-sal pártszövetségben lévő USR bukaresti elnökéről, Roxana Wringről tavaly októberben derült ki, hogy a Securitate ügynöke volt. Ennek hatására lemondott a párt bukaresti alapszervezetének a vezetéséről.

Az USR-PLUS részéről a főpolgármesteri tisztségért végül Dan Nicușor fog indulni, aki alapítója volt mind az USR-nek, mind a bukaresti elődszervezetének, az USB-nek. Dan Nicușor amúgy tavaly nyáron kilépett az USR-ből, de ennek ellenére ő lett a párt főpolgármester-jelöltje, akit csütörtökön a támogatásáról biztosított a hatalmon lévő, jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) is.

Több hónapos belső csatározás után pedig pénteken a PLUS is beállt mögé.

Nicușor 2016-ban és 2012-ben is indult a bukaresti főpolgármesteri tisztségért, de mindkét alkalommal alulmaradt.

A romániai helyhatósági választásra várhatóan júniusban fog sor kerülni.