Kínában csökken, Dél-Koreában rohamosan nő a koronavírus-fertőzöttek száma

Szöul, 2020. március 3. Dél-koreai emberek állnak sorban szájmaszkért Szöulban 2020. március 3-án. Dél-Koreában 5000-re emelkedett a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig összesen 29 ember halt bele a betegségbe. MTI/EPA/YNA/Yonhap
Vágólapra másolva!
Dél-Koreában több mint négyszer annyi új koronavírusos beteget diagnosztizáltak egy nap alatt, mint a járvány kiindulópontjában. A betegségbe eddig 32-en haltak bele Dél-Koreában.
Vágólapra másolva!

Kínában kedd éjfélig 119 új pácienst regisztráltak, vagyis kevesebb új beteget regisztráltak, mint az előző nap, amely ráadásul a legalacsonyabb napi adat volt azóta, hogy a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság januárban elkezdte azokat közzétenni.

Szintén kedd éjfélig

újabb 38 halálozásról számoltak be,

ezzel a fertőzés következtében meghaltak száma 2981-re nőtt Kínában. A Kínában eddig diagnosztizált 80 270 fertőzött közül csaknem 50 ezren már meggyógyultak. A még kezelés alatt álló, több mint 27 ezer páciens közül

6416 állapota súlyos.

Országszerte további 520 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt a vírusfertőzés gyanúja miatt. Az új fertőzöttek közül 114-et diagnosztizáltak a közép-kínai Vuhan városában, ahol a vírus tavaly decemberben elsőként terjedni kezdett.

Dél-koreai emberek állnak sorban szájmaszkért Szöulban Forrás: MTI/EPA/YNA/Yonhap

Dél-Koreában tombol a koronavírus-járvány

Miközben a járvány Kínában napról napra mérséklődik, a dél-koreai egészségügyi hatóságok szerdán újabb 516 esetről számoltak be.

A fertőzöttek száma ezzel Dél-Koreában 5328-ra emelkedett, ami Kínán kívül a legmagasabb adat.

A betegség eddig 32 ember életét követelte Dél-Koreában. Mun Dzse In elnök a betegség terjedése miatt lemondta a március közepére tervezett útját az Egyesült Arab Emírségekbe, Egyiptomba és Törökországba - közölte a dél-koreai államfő hivatala.