Vatikán: Ferenc pápa nem a koronavírus miatt beteg

FERENC pápa Vatikánváros, 2020. március 1.
Ferenc pápa köhög a hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádsága közben a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakában 2020. március 1-jén.
MTI/AP/Andrew Medichini
Meghűlésre hivatkozva Ferenc pápa nem vesz részt a vasárnap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.
Vágólapra másolva!
Matteo Bruni szentszéki szóvivő kedd este közleményben hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa gyengélkedését megfázás okozza, megerősítve ezzel a korábbi olasz sajtóértesüléseket, miszerint a katolikus egyházfőt nem fertőzte meg a koronavírus.
Vágólapra másolva!

Matteo Bruni hozzátette, hogy a pápa napok óta tartó "náthájának semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen". Elmondta, hogy a megfázás ellenére Ferenc pápa minden reggel misét mutat be a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban, valamint ha távolról is, de figyelemmel követi a kúria lelki gyakorlatait, amelyek a Rómához közeli Arriccia városában zajlanak.

A szentszéki szóvivő bejelentése az Il Messaggero című római napilap cikkét követte, mely szerint Ferenc pápát nem fertőzte meg a koronavírus. A Vatikán eddigi gyakorlata szerint a sajtóhírt a pápai állam részéről kezdetben nem erősítették meg, és nem is cáfolták.

Matteo Bruni végül mégis szükségét érezte, hogy tisztázza a Ferenc pápa egészségi állapota körüli híreket.

A pápa maga jelentette be vasárnap, hogy megfázása miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a kúria aznap este kezdődő, húsvét előtti lelki gyakorlatán.

Ferenc pápa náthás. Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

A 83 éves egyházfő több múlt heti nyilvános programját lemondta megfázására hivatkozva. A hívők figyelmét nem kerülte el, hogy több beszédét köhögés miatt megszakította. Nem vesz részt személyesen azon a nagyböjti imatalálkozón sem, amely a vatikáni hivatalok vezetőinek részvételével a Rómától délre található Arricciában zajlik.

2014 óta most történt meg először, hogy Ferenc pápa távol maradt a lelki gyakorlatról.

A Vatikán ezen kívül lemondta Ferenc pápa jelenlétét az Assisi városában március végén tervezett egyházgazdasági találkozón, amelyet novemberre tettek át. A májusra kitűzött ifjúsági oktatási találkozót is őszre halasztották, a Vatikán magyarázata szerint "a fiatalok lehető legszélesebb körű és legnyugodtabb részvételének biztosítására".

Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán ezekkel az óvintézkedésekkel igyekszik korlátozni az egyházfő csoportos és tömegeseményeken való részvételét az olaszországi koronavírus-fertőzés terjedésével egy időben.

A pápai állam területén is a legszigorúbb egészségvédelmi intézkedéseket vezették be. Nem csak a pápa, hanem a szintén a Vatikánban élő, 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa esetében is korlátozták a látogatók számát.