Halálra is ítélhetik a magyar nőt felrobbantó amerikai férfit

Vágólapra másolva!
Egy amerikai férfi még 2018-ban brutális kegyetlenséggel meggyilkolhatta a magyar barátnőjét, Ildikót. A nő szépségszalonja előtt hagyott egy csomagot, ami később felrobbant Ildikó kezében. A helyi ügyészség akár halálbüntetést is kérhet a férfira – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Akár halálra is ítélhetik azt az amerikai férfi, akit azzal vádolnak, hogy 2018-ban a szépségszalonja előtt felrobbantotta K. Ildikót. A nő magyarországi látogatásáról ment vissza Amerikába, majd ott a szépségszalonja előtt talált egy csomagot.

Amikor a kezébe vette, a csomag felrobbant.

Többen megsérültek, Ildikó belehalt a robbanásba – írja a Bors.

Az eset után a rendőrség letartóztatta a nő korábbi barátját, Stephen Bealt, akinek az otthonában robbanóanyagokat és lőszereket is találtak. Később viszont elengedték, mert csak a hobbijának tudták be a megtalált tárgyakat. Akkor még nem tudták, hogy a korábbi felesége is rejtélyes körülmények között halt meg.

Lezuhant a lépcsőn egy szekrénysorral, de a boncolásnál ólommérgezésre utaló jeleket találtak a szervezetében.

A férfi később visszakerült a börtönbe, és vizsgálják a korábbi felesége halálát is, valamint pénzügyi csalással is vádolják, mert a halála után több mint 100 millió forintnyi dollárt vett fel.

Az ügyészség azon gondolkodik, hogy halálbüntetést kér a férfira, aki közben mindent tagad, és a családja is kiáll mellette.

Ildikó rokonai korábban a Borsnak elmondták, hogy mindig is gyanús volt nekik a férfi.