Gyorsított eljárásban ítéltek börtönre migránsokat Görögországban

ARMY borders buffer zone crisis crossing Evros FENCE flow immigrants IMMIGRATION Kastanies migrants Migration refugees TEAR GAS TURKEY
Görög rohamrendőrök a kasztanieszi határátkelőnél
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban börtönre ítéltek Görögországban 66 határsértő illegális bevándorlót - közölte az Alfa görög televízió hétfőre virradóra.
Vágólapra másolva!

A fejenként három és fél év szabadságvesztésre ítélt migránsokat pénteken és szombaton vették őrizetbe. A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, ez volt az első alkalom, hogy migránsokat ilyen gyors eljárásban letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Görög rohamrendőrök a kasztanieszi határátkelőnél Forrás: AFP/SOOC/Achilleas Chiras

Az Alfa értesülései szerint péntektől vasárnap reggelig 73 határsértőt fogott el a görög rendőrség. A televízió úgy tudja, hogy a hatóságok kezére került illegális bevándorlóknak semmi közük a Törökországgal szomszédos, északnyugat-szíriai Idlíb tartományhoz, illetve az ott zajló harcokhoz, mivel afgán, pakisztáni és szomáliai állampolgárokról van szó.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy

Athén egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását.

Tudatta azt is, hogy

az ország határain maximálisra emelték a készültség és az "elrettentés" szintjét.

A görög kormányfő figyelmeztette a migránsokat, hogy ne próbáljanak illegálisan belépni az országba, mert vissza fogják őket küldeni oda, ahonnan jöttek.

Visszaküldik a határsértőket

Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő a rendkívüli tanácskozását követően közölte, hogy átmenetileg azok menedékkérelmével nem foglalkoznak, akik illegálisan érkeztek Görögországba, s az első adandó alkalommal - a személyes adatok regisztrációja nélkül - visszaküldik a határsértőket.

Ne is próbálkozzanak

A görög hatóságok emellett sms-üzenetben figyelmeztetik a török-görög határon összegyűlt migránsokat, ne próbálkozzanak a határ illegális átlépésével. Az AMNA hírügynökség úgy tudja, több ezer külföldi telefonra érkezett értesítés a térségben. "A Görög Köztársaságból: Görögország maximális szintre emelte határvédelmét. Ne próbálkozzatok illegálisan átlépni a görög határon!" - olvasható az üzenetben.

Nyomás alatt

Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország "már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket", és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált. Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei

könnygázt és villanógránátokat is bevetettek

a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi - szárazföldi - határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.

A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.