Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség könnygázt és villanógránátokat is bevetett a migránsroham ellen

Vágólapra másolva!
Görögország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is.
Vágólapra másolva!

A görög biztonsági erők az éjszaka több illegális határátlépőt fordítottak vissza a görög-török határon, néhány embert letartóztattak - mondta Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter szombaton, a Szkai görög hírtelevíziónak.

- szögezte le a miniszter.

Jannisz Plakiotakisz görög hajózási és szigetpolitikai miniszter ugyanekkor bejelentette, hogy az ország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is.

Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek

a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.

A görög közszolgálati televízió értesülései szerint néhány embernek gumicsónakon sikerült átkelnie a határfolyón. A görög kormány szombatra válságértekezletet hívott össze.

Athén pénteken jelentette be, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a migránsokat.

A görög kormány egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is.
A török döntést élő tévéadásban Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be.

Az athéni bejelentést követően nem sokkal később a bolgár kormány is hasonló döntést hozott.