Törökország és a nyitott kapuk: Újra migránstömegek ostromolhatják Európa határait

Menekültek a görög-bolgár határnál fekvő törökországi Edirnében 2020. február 29-én. Legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok az előző nap folyamán megnyitották előttük a határt.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet szombati cikkében számolt be arról, hogy újra kiéleződött a háborús helyzet Szíriában, hiszen a szír kormányközeli erők csapásának köszönhetően 33 török katonát öltek meg. A helyzet egész Európára kihathat, mivel Törökország elnöke kijelentette, hogy nem tudja tovább visszatartani az országában lévő menekülttömegeket. A kijelentés hatására több ezer migráns indult el a görög-török határra, reménykedve a bejutásban, azonban a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz már pénteken kijelentette, hogy nem engedik át a migránsokat. Szombatra kiderült, hogy csak az elmúlt 24 órában több mint 4000 migránst akadályoztak meg a határátkelésben a görög hatóságok. Legkevesebb tizennyolcezer migráns kelt át eddig a török határon, egy részük már Észak-Macedóniánál jár és a szerb határ felé tart. Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában kijelentette, hogy számítani kell rendszeres támadásokra a magyar határnál, de akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére.
Vágólapra másolva!

Többé nem tartjuk zárva a kapukat azok előtt a migránsok előtt, akik Európába akarnak jutni – nyilatkozta egy török tisztviselő az AFP hírügynökségnek. Ugyanilyen értesülésekhez jutott a Middle East Eye közel-keleti szakportál; információik szerint

Ankara utasította a rendőrséget, a csendőrséget, a határőrséget és a parti őrséget, hogy ne tartóztassák fel az Európába igyekvő szíriaiakat.

Ezek szellemében beszélt péntek reggel Ömer Çelik: a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) pártjának szóvivője, aki leszögezte, hogy menekültpolitikájuk ugyan változatlan, de többé nincsenek abban a helyzetben, hogy visszatartsák az embertömegeket.

Migránsok a görög-bolgár határnál fekvő törökországi Edirnében 2020. február 29-én. Legkevesebb tizennyolcezer szíriai migráns kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy a török hatóságok az előző nap folyamán megnyitották előttük a határt. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

A Magyar Nemzet cikke arról ír, hogy Damaszkusz magyarázata szerint a török katonák terroristákkal, korábban az al-Kaida szervezethez köthető Hadzsat Tahrír as-Sám nevű csoporttal együtt kerültek célkeresztjükbe.

Oroszország azt állítja, hogy bár folyamatosan egyeztettek a török Honvédelmi Minisztériummal, ám nem kaptak olyan információt, amely alapján tudhatták volna, hogy a támadás helyszínén törökök is tartózkodnak.

Tagadta viszont ezeket a vádakat Hulusi Akar török védelmi miniszter, aki szerint az oroszok igenis értesültek a török katonák jelenlétéről.

A konfliktus hátterében az áll, hogy egy korábbi török-orosz alkunak köszönhetően több katonai megfigyelőpontot létesített Törökország a háborús övezetben,

így az orosz-szír kormánypárti erők már múlt hónapban is tűz alá vették a török megfigyelőpontokat.

Akkor a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan azzal fenyegetőzött, hogy támadást indít a szír kormánypárti támaszpontok ellen, ami könnyen komolyabb konfliktust is szülhet, hiszen orosz katonák is állomásoznak ezeken a helyeken.

A szíriai feszültséget követően Erdoğan és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt a nézeteltérés rendezésére.

Recep Tayyip Erdogan török elnök Forrás: MTI/EPA/Keystone pool/Salvatore Di Nolfi

Szombaton már arról lehetett olvasni, hogy Törökország válaszként több támadást intézett Szíriában, és többek közt vegyifegyverüzemeket és a mellettük lévő, légi járművek által használt fel- és leszállóhelyeket, illetve hét, vegyianyagot tároló raktárt semmisített meg a török légierő.

Törökország felmondta az Európai Unióval kötött megállapodást a migránsok feltartóztatásáról

A helyzetet az súlyosbítja, hogy Törökország a fenti konfliktus hatására kijelentette, hogy nem tudja tovább feltartóztatni azt a 4 millió migránst, aki Törökország területén tartózkodik.

Ugyanezt a kijelentést megerősítette Recep Tayyip Erdogan török államfő szombaton is, amikor elmondta:

- mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében.

A hír hallatára máris tömegesen indultak el a bevándorlók a török-görög határ felé, Erdogan tájékoztatása szerint, szombatra legkevesebb 18 ezer szír ember kelt át a török határon az európai uniós országokba.

A görög határra érkező migránsoknak csalódniuk kellett, mivel a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz pénteken kijelentette, hogy már nem fogja tűrni a migránsok illegális határátlépéseit, ezért megerősíti a görög határ védelmét.

Ennek hatására kaotikus helyzet alakult ki a görög határon is, ahol a határőrök péntek délután már könnygázt is bevetettek a migránsok megfékezésére. A pazarkulei határátkelőt ezt követően a görög hatóságok lezárták.

A helyszínen lévő tudósítók szerint a határ görög oldalán a kormány számos rendőrt, határőrt és katonát mozgósított az illegális határátlépések megakadályozására.

Szombaton már arról tájékoztatott a kormányszóvivő, hogy a görög hatóságok az elmúlt 24 órában

több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől.

Görög rohamrendőr és feltorlódott menekültek a török határnál fekvő görögországi Kasztaniesznél 2020. február 29-én. Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz

Ugyanerről számolt be a görög védelmi miniszter is, aki elmondta, hogy néhány embert le is tartóztattak.

Jannisz Plakiotakisz görög hajózási és szigetpolitikai miniszter ugyanekkor bejelentette, hogy az ország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is.

Orbán Viktor: A magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére

A magyar miniszterelnök már péntek reggeli rádióinterjújában kijelentette, hogy számítani kell migránshullámokra, illetve, hogy tömeges támadások érik majd a magyar határkerítést.

- mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Akármilyen migránshullám indul is el, a magyar határrendészeti szervezetek képesek a biztonságos határzár működtetésére

– mondta el a Kossuth Rádióban.

De a miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel is, majd összehívta biztonsági kabinetjét

- tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár péntek este.

A török elnökkel folytatott tárgyalás témája a szíriai háborús helyzet és a migráció ügye volt. Recep Tayyip Erdogan tájékoztatta a magyar miniszterelnököt arról, hogy óriási a nyomás Törökországon, ezért a továbbiakban már nem tudják visszatartani az ott tartózkodó migránsok egy részét. Szót ejtettek a március folyamán megrendezendő V4-Törökország csúcstalálkozó előkészületeiről is.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután összehívta biztonsági kabinetjének ülését, amelynek tagja a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a belügyminiszter is.

Az ülésen áttekintették a hazai biztonsági szolgálatok jelentéseit, majd döntés született arról, hogy megerősítik a magyar határok védelmét, és fokozott figyelmet fordítanak a balkáni migrációs útvonalon zajló történésekre.

Bulgária is megerősítette a Törökországgal közös határának védelmét

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök közölte szombaton szófiai sajtótájékoztatóján, hogy hétfőn megvitatja Erdogannal a szíriai migránsok okozta problémát.

- mondta Boriszov.

Migránsok a görög-bolgár határnál fekvő törökországi Edirnében 2020. február 29-én. Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Szerinte az elmúlt napban a bolgár-török határon nem voltak incidensek, a határőrök és matrózok az állomáshelyükön vannak, de egymagában a határ fokozott védelmével nem lehet megoldani a problémát.

Bulgária bejelentette, hogy megerősíti Törökországgal közös határának védelmét, miután Törökország közölte, hogy már nem tudja feltartóztatni a menekülteket.

Már Észak-Macedóniában járnak

Legkevesebb tizennyolcezer migráns kelt át eddig a török határon, egy részük már Észak-Macedóniánál jár, és

a szerb határ felé tart

a legfrissebb hírek szerint. Az illegális bevándorlók Észak-Macedónia egyik főútvonalán gyalogolnak a szerb határ felé. Tévéfelvételeken több migránscsoport látható az autópályán.