19 európai országban van jelen bizonyítottan a koronavírus

Koronavírus, Ausztria
Following a decision by the Austrian health authorities, the body temperature of passengers on direct inbound flights from China will now be measured at Vienna International Airport with respect to coronavirus. 09 February 2020, Vienna, Austria. - 20160209_PD16258 (Photo credit should read "HELMUT FOHRINGER/APA-PictureDesk via AFP")
Vágólapra másolva!
Újabb megbetegedések Németországban, az ország tizenhat tartománya közül hatban van legalább egy fertőzött. Az Egyesült Királyságban akár két hónapra is bezárhatják az iskolákat a koronavírus miatt.
Vágólapra másolva!

A WHO legfrissebb adatai alapján a világ 53 országában több mint 83 ezer ember betegedett meg a koronavírusban.

Romániában már három igazoltan fertőzött van

Egy 45 éves Máramaros megyei férfit és egy 38 éves temesvári nőt is megfertőzött a koronavírus

– jelentette be pénteken Nelu Tătaru egészségügyi államtitkár. Mindketten Olaszországban jártak korábban. Ezzel háromra nőtt a koronavírus-fertőzéses esetek száma Romániában - írja a Maszol.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a Máramaros megyei férfi orvosként dolgozott Olaszországban, és február 25-én tért vissza Romániába. Belázasodott, és kórházba került. Jelenleg a kolozsvári járványkórház intenzív osztályán kezelik.

A 38 éve temesvári nő miután február 25-én visszatért az olaszországi Bergamoból, megjelentek rajta az első tünetek, ezért házi karanténba került. Február 27-én egy temesvári kórházban biológiai mintákat vettek tőle, és pénteken derült ki, hogy elkapta a koronavírust.

A Matei Balş Járványtani Intézet vezetője, Adrian Streinu-Cercel korábban azt mondta az első fertőzöttről, hogy a Gorj megyei 25 éves fiatalember jól van, és a járványtani intézetben marad mindaddig, amíg kimutatható nála a vírus jelenléte. „Ő egészséges, de vírushordozó" - pontosított az intézményvezető. Arról is tájékoztatott, hogy az olasz állampolgár, akitől a fiatalember elkaphatta a vírust, beteg volt, amikor Románia területén tartózkodott. A fiatalember később tartott egy összejövetelt, az ezen részt vevő személyek már az egészségügyi igazgatóság megfigyelése alatt állnak.

A transindex.ro péntek délután már arról számolt be, hogy

a férfi újabb orvosi tesztje már negatív lett.

A digi24.ro úgy tudja, hogy hétfőn még elvégeznek rajta egy vizsgálatot, és ha az is negatívnak bizonyul, és továbbra sem produkál tüneteket, akkor kiengedik a Matei Balș intézetből.

Újabb német tartományokat ért el a koronavírus-járvány

Péntekre virradóra Bajorországból, Hamburgból, Hessenből és Rajna-vidék-Pfalzból jelentettek új fertőzéseket.

Németországban csaknem 60 megerősített koronavírus fertőzötett tartanak számon - mondta az Egészségügyi Minisztérium szóvivője pénteken. Hozzátette, hogy ezek között vannak akik már meggyógyultak.

Jellemző, hogy a fertőzöttek a vírus jelenlétének kimutatása előtti két hétben - a lappangási időben - jártak Olaszországban, vagy kapcsolatba kerültek Németországban olyan olaszokkal, akik később fertőzöttnek bizonyultak.

A 16 német tartomány közül hatban van legalább egy fertőzött,

a négy újabb tartomány mellett Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben. A keleti tartományokat, a volt NDK területét egyelőre nem érinti a járvány.

A szövetségi kormány válságstábja pénteken tárgyal további óvintézkedésekről.

A Német Orvosi Szövetség felhívta a lakosok figyelmét, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne menjek orvoshoz, hogy ezzel is csökkentsék a lehetőséget, hogy koronavírussal fertőzött beteggel találkoznak.

Egyúttal megértést kért azoktól a betegektől, akik most nem szorulnak sürgős ellátásra, és ezért el kell halasztaniuk a kezelésüket a koronavírus miatt.

A bécsi repülőtéren ellenőrzik az utasokat Forrás: APA-PictureDesk/HELMUT FOHRINGER / APA / picturedesk.com/Helmut Fohringer

Észak-Írországban és Hollandiában is megjelent a koronavírus

Michael McBride, Észak-Írország tisztiorvosa azt mondta, a vírust egy olyan páciens szervezetében mutatták ki, aki

Dublint érintve érkezett vissza Olaszországból.

Nem sokkal később már Hollandiából is jelentették az első fertőzéses esetet.

A holland országos közegészségügyi intézet csütörtök este közölte, hogy Covid-19-es koronavírusos megbetegedést regisztráltak. Az esetet a déli Tilburg városából jelentették. A beteget, aki nemrég tért vissza Észak-Olaszországból, elkülönítették, orvosi kezelésben részesül.

Megvan az első brit halálos áldozat

Pénteken napközben a BBC azt írta a japán egészségügyi minsztérium közlése alapján, hogy

meghalt egy brit állampolgár, aki korábban a Diamond Princess fedélzetén volt.

Ő a vírus első brit halálos áldozata, és a hatodik a korábban Jokohama partjainál veszteglő tengerjáró hajóról, amelyen legalább 621 ember fertőződött meg.

A brit külügyminisztérium azt közölte, hogy vizsgálják az esetet.

A sporteseményeket, a koncerteket több mint két hónapra el kell halasztani,

vagy törölni kell azokat, és az iskolákat is be kell zárni, ha ez kell ahhoz, hogy az Egyesült Királyságot megvédjük a koronavírus globális problémájától - nyilatkozta Chris Whitty, az angol tisztiorvosi szolgálat vezetője.

Az Egyesült Királyság területén egyelőre kevés beteg van, és nincs halálos áldozat, de ez a szám drasztikusan növekedhet, attól függően, hogy a vírus hogyan terjed Európában - írja a The Guardian.

Tovább három megbetegedést erősítettek meg az Egyesült Királyságban, ezzel az esetek számát 19-re emelkedett - írj a BBC.

Olaszországban van a legtöbb beteg Európában

Egész Olaszországot megrázta a héten, hogy több mint 650 embert fertőzött meg a koronavírus, közülük 17 ember meghalt. De bizakodásra adhat okot, hogy a fertőzött régiók száma nem nőtt.

Lombardia (403/14), Veneto (111/2), Emilia Romagna (97/1), Liguria (19) Szicília (4), Lazio, Campania és Marche (3), Toszkána, Piemont (2), Dél-Tirol, Abruzzo és Puglia (1).

Másik pozitív hír, hogy a vírusból gyógyultak száma is növekszik (45). A 650 beteg kevesebb mint fele, 304 ember van kórházban, 284 beteget otthonukban figyelnek meg az orvosok, míg 62 ember tünetmentes.

Katonák az észak-olaszországi Lodiban felállított ellenőrzőpontnál 2020. február 25-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Francesca Brunati

Franciaországban továbbra is keresik a nulladik beteget

Nyomozás indult annak felderítésére, hogy Franciaországban ki indíthatta el a fertőzést. Csütörtök estig 38 megerősített eset volt.

Szerda hajnalban egy 60 éves tanár belehalt a koronavírusba.

Rajta kívül, múlt héten egy 80 éves kínai turista is belehalt a kórba.

Míg Kínában csökken a fertőzöttek száma, addig Dél-Koreában tombol a járvány

A dél-kínai Kuangtung tartományban, amely az új típusú koronavírus-járvány második leginkább sújtotta területe az országban, kevesebb az összes fertőzött száma, mint Dél-Koreában - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adataiból.

Autósok várakoznak, hogy egészségügyi dolgozók elvégezzék rajtuk az új tüdőgyulladást okozó koronavírus kimutatására alkalmas gyorstesztet a dél-koreai Jüngnam egyetem parkolójában felállított mobil ellenőrzőpontokon Teguban 2020. február 27-én Forrás: MTI/Yonhap/Kim Hjun Taj

A hivatalos kínai adatok szerint a 113 millió lakosú Kuangtungban a fertőzöttek száma szerda éjféltől csütörtök éjfélig egyetlen újabb esettel 1348-ra emelkedett, miközben az 51 milliós Dél-Koreából immár 2022 esetet jelentettek.

A dél-kínai tartományban ráadásul a fertőzöttek közül már 919-en meggyógyultak csütörtök éjfélig, és 7 halálozásról számoltak be. Dél-Koreában ezzel szemben már 13 ember halt meg a betegségben.

Rendkívüli állapotot hirdettek Hokkaidón

Rendkívüli állapotot hirdettek ki pénteken az ötmillió lakosú Hokkaidó japán prefektúrában, ahol a legtöbb fertőzéses eset van a koronavírus-járványban.

A legészakibb japán prefektúrában a kormányzó már szerdán azt tanácsolta az önkormányzatoknak, hogy

csütörtöktől kezdődően határozatlan időre zárjanak be minden olyan általános és középiskolát, amely nem magánkézben van.

A döntés 1600 oktatási intézményt érint. A kormányzó akkor hozzátette: a következő 1-2 hét kulcsfontosságú lesz a járvány elleni küzdelemben. Pénteken pedig már kihirdette a rendkívüli állapotot március 19-ig. Ez azt jelenti, hogy a lakosok hétvégeken nem mozdulnak ki otthonukból, ha eleget tesznek a kérésnek, ugyanis az intézkedés nem kötelező érvényű.

Japánban általában felháborodást váltott ki a szülőkből, hogy a kormány előző nap arra kérte az ország általános és középiskoláit: jövő hétfőtől a hónap végén kezdődő tavaszi szünetig ne nyissanak ki, megakadályozandó a vírus terjedését.

A szülők ugyanis nem tudják megoldani a gyerekek felügyeletét, miután nekik továbbra is munkába kell járniuk.

Az oktatási intézmények csak áprilisban nyitnának ki újra. Több elemző szerint az általános iskolabezárásnak nem sok értelme van, és politikailag motivált. Legalább egy prefektúra és több város megtagadta a kérést.

Japánban a fertőzöttek száma 930 volt pénteken, közülük 705-en a korábban két hétig Jokohama partjainál karantén alá vont Diamond Princess üdülőhajón fertőződtek meg. A halálos áldozatok száma pedig 10-re nőtt péntekre.

Iránban 34 ember halt meg

Irán bejelentette pénteken, hogy a koronavírus halálos áldozatainak száma 34-re nőtt az országban, a betegek száma pedig 388-ra. Az országban szombattól kezdődően

három napra szintén bezárják az iskolákat

a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt - jelentette be az iráni egészségügyi miniszter az állami televízióban.

Abu-Dzabiban karanténba helyezték két szállodát

Abu-Dzabiban karanténba helyezték két szállodában azokat a vendégeket, akik kapcsolatba kerültek két olasz fertőzöttel - jelentette a WAM helyi hírügynökség. Másokat, akik szintén érintkeztek a csütörtökön diagnosztizált olaszokkal Jasz szigeten, arra kértek a hatóságok, hogy ne hagyják el otthonukat.

Új-Zéland, Azerbajdzsán és Nigéria is bejelentette az első betegeket

Új-Zéland azt jelentette be, hogy a szigetországban is találtak egy koronavírusos beteget, aki nemrég tért vissza Iránból. Nigéria és Azerbajdzsán is bejelentette, hogy van egy-egy beteg az országban.

Mexikó péntek délután jelentette be, hogy két emberben kimutatták a fertőzést - írja az ABC News. Az egyik beteg Mexikóvárosban él, a másik pedig Sinaola államban, egyikük állapota sem súlyos. Az egyiküknek öt családtagját is karantén alá helyezték.

Thaiföld viszont már a 41. fertőzöttet jelentette be pénteken,

Tajvan a harmincnegyediket, Bahrein pedig a harminchatodikat.

Oroszország ideiglenesen nem ad ki beutazási vízumot iráni állampolgároknak, március 1-jétől pedig korlátozni fogják a dél-koreaiak beutazását is. Vietnam szombattól felfüggeszti a dél-koreaiak vízummentességét. Pakisztán nem indít közvetlen repülőjáratokat Iránba.

Mongóliában, ahol még nincs fertőzött megerősítetten, elővigyázatosságból

14 napos karanténba helyezték az ország elnökét,

Battulga Kaltmát, mert kínai látogatáson járt - jelentették be hivatalosan.

Létező gyógyszerek között keresik az ellenszert

Az International Journal of Infectious Diseases folyóiratban ismertetett kutatásban a tudósok átnézték a széles spektrumú antivirális hatóanyagok (BSAA) felfedezéséről és kifejlesztéséről korábban közzétett információkat, és létrehoztak egy adatbázist, amely szabadon hozzáférhető.

Az adatbázisba összegyűjtött 120 szer közül a kutatók 31-ről állapították meg, hogy jelölt lehet a Covid-19 fertőzés kezelésére és megelőzésére.

A kutatók úgy vélik, hogy ezek és más biztonságos széles spektrumú antivirális szerek jó jelöltek arra, hogy megkezdjék velük a betegség kezelését, hiszen jelenleg nincs gyógyszer a Covid-19 vírus ellen.

A WHO legfrissebb adatai az érintett ország kormányainak közlése alapján: a világ 53 országában több mint 83 ezer ember betegedett meg.

  • Kína: 78 824 megbetegedés, 2788 elhalálozás
  • Hongkong: 92 megbetegedés, 2 elhalálozás
  • Makaó: 10 megbetegedés
  • Dél-Korea: 2022 megbetegedés, 13 elhalálozás
  • Japán: 918 megbetegedés, 8 elhalálozás
  • Olaszország: 655 megbetegedés, 17 elhalálozás
  • Irán: 254 megbetegedés, 26 elhalálozás
  • Szingapúr: 96 megbetegedés
  • Amerikai Egyesült Államok: 60 megbetegedés
  • Kuvait: 43 megbetegedés
  • Thaiföld: 41 megbetegedés
  • Bahrein: 33 megbetegedés
  • Tajvan: 32 megbetegedés, 1 elhalálozás
  • Ausztrália: 23 megbetegedés
  • Malajzia: 23 megbetegedés
  • Németország: 45 megbetegedés
  • Franciaország: 38 megbetegedés, 2 haláleset
  • Spanyolország: 23 megbetegedés
  • Vietnam: 16 megbetegedés
  • Egyesült Királyság: 19 megbetegedés
  • Egyesült Arab Emírségek: 19 megbetegedés
  • Kanada: 14 megbetegedés
  • Irak: 6 megbetegedés
  • Oroszország: 5 megbetegedés
  • Svájc: 5 megbetegedés
  • Omán: 6 megbetegedés
  • Fülöp-szigetek: 3 megbetegedés, 1 elhalálozás
  • India: 3 megbetegedés
  • Horvátország: 3 megbetegedés
  • Görögország: 3 megbetegedés
  • Izrael: 3 megbetegedés
  • Libanon: 3 megbetegedés
  • Pakisztán: 2 megbetegedés
  • Finnország: 2 megbetegedés
  • Ausztria: 2 megbetegedés
  • Svédország: 7 megbetegedés
  • Egyiptom: 1 megbetegedés
  • Algéria: 1 megbetegedés
  • Afganisztán: 1 megbetegedés
  • Észak-Macedónia: 1 megbetegedés
  • Georgia: 1 megbetegedés
  • Észtország: 1 megbetegedés
  • Belgium: 1 megbetegedés
  • Hollandia: 1 megbetegedés
  • Románia: 1 megbetegedés
  • Nepál: 1 megbetegedés
  • Srí Lanka: 1 megbetegedés
  • Kambodzsa: 1 megbetegedés
  • Norvégia: 1 megbetegedés
  • Dánia: 1 megbetegedés
  • Brazília: 1 megbetegedés
  • Nigéria: 1 megbetegedés
  • Litvánia: 1 megbetegedés
  • Fehéroroszország: 1 megbetegedés
  • Új-Zéland: 1 megbetegedés
  • Azerbajdzsáni Köztársaság: 1 megbetegedés