Így terjed Európában a koronavírus - összefoglaló

Olaszország, koronavírus
Milánó, 2020. február 24. Egészségügyi maszkot viselő járókelő a telefonját használja Milánóban 2020. február 24-én. Az osztrák hatóságok az előző nap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járatok egyikén az új koronavírus fertőzés tüneteit állapították meg két utasnál. Olaszországban 160-ra emelkedett a tüdőgyulladást okozó vírussal fertőzöttek száma, és hatan veszítették életüket. A halálos áldozatok mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak. MTI/AP/Claudio Furlan
Vágólapra másolva!
Olaszországban 50 ezer embert érint a két tartományban a koronavírus miatt vasárnap elrendelt vesztegzár. Az intézkedések ellenére azonban úgy tűnik, a fertőzés terjed, egyre több helyen jelenik meg a kontinensen. Olaszországban már 12-en meghaltak, a fertőzöttek száma 374. Horvátországban kedden jelent meg a betegség, ott már két fertőzött van. Ausztriában újabb 12 ember került karanténba, egy ember pedig a fertőzésbe hallhatott bele. Egy iskolát karantén alá helyeztek Bécsben. A Bécsben ápolt magyar nő jól van, nincs láza. Tenerifén több száz turista, köztük öt magyar van karanténban egy hotelben, ahol már négy fertőzöttről tudnak. A fertőzés szerdán megjelent Németország legnépesebb tartományában is. Szerdára virradó éjszaka egy francia nő belehalt a fertőzésbe, ő a második halálos áldozat az országban. Görögországban is felbukkant a vírus, egy 38 éves nő a fertőzött.
Vágólapra másolva!

Olaszországban két északi tartományt - Lombardiát és Venetót - helyeztek vesztegzár alá vasárnap, mert a hétvégén ugrásszerűen megnőtt a betegek száma. A kéthetes karantén körülbelül 50 ezer embert érint, lezárták az utakat, leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést is.

Egészségügyi maszkot viselő járókelő a telefonját használja Milánóban Forrás: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

A hatóságok útmutatásainak megfelelően hét tartományban - Lombardia, Piemont, Veneto, Emilia-Romagna, Liguria, Trentino-Alto Adige és Friuli-Venezia Guilia - bezártak a múzeumok, és az eredetileg keddig tartó Velencei karnevált is lefújták vasárnap.

12 halott Olaszországban, gyerekek is megfertőződtek

Az intézkedések ellenére azonban kedden

Szicíliában is megjelent a járvány.

Nello Musumeci, a sziget kormányzója elmondta, hogy a Bergamóból érkezett turistát kórházba szállították, utastársait karanténba helyezték.

Olaszországban a halálos áldozatok szám már elérte a 12-őt. A polgári védelmet vezető Angelo Borrelli szerda déli sajtótájékoztatója szerint

a legújabb áldozat Emilia Romagna tartományban halt meg,

a 69 éves férfi azonban a szomszédos lombardiai gócpontról származott.

Eddig 9 személy Lombardiában, 2 Venetóban hunyt el, mindannyian idősek voltak, más betegségben is előrehaladott állapotban. A vírus olaszországi fertőzöttjeinek száma elérte a 374-t.

Lombardiában már hat kiskorú beteget is számon tartanak, a betegek között ők az első gyerekek, állapotuk nem súlyos.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök nemzeti egységre szólította fel Olaszország politikai erőit és a lakosságot a Corriere della Sera napilapnak adott szerdai interjúban. A politikus "alaptalannak" nevezte a pánikhangulatot: példaként az élelmiszerüzletek megrohamozását említette Olaszországnak a gócpontoktól távoli részein is, ami szerinte teljesen indokolatlan.

A kormányfő ezért a hangulat tompítására kérte a RAI olasz közszolgálati rádió-televíziót.

Horvátországban már két fertőzött van

Horvátországban kedden jelent meg a fertőzés: az első beteg egy 26 éves férfi, aki egy hete Milánóban járt, ő hétfő óta egy zágrábi kórházban van karanténban. Az útra a barátnője is elkísérte, nála azonban nem mutatták ki a vírust.

Szerdán azonban kiderült, hogy

a férfi testvére is megfertőződött a vírussal,

így ő is karanténba került.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter, aki kedden járt Rómában, hogy egyeztessen a helyzetről, azt mondta, hogy szó sem lehet arról, hogy lezárják a határokat. Szavai szerint egyelőre marad a hétfőn bevezetett fokozott készenléti állapot: a határokon fokozott ellenőrzésnek vetik alá azokat, akik az olaszországi fertőzött tartományokból térnek haza.

Azokat, akiknél valamilyen tünetek mutatkoznak, azonnal kórházba szállítják, hogy lefolytassák a szükséges vizsgálatokat. Azonnali karantént rendelnek el továbbá azok számára, akik magas fertőzési kockázatnak voltak kitéve. A hatóságok vizsgálják továbbá annak lehetőségét is, hogy a zágrábi kórház fertőző osztályán kívül - az ország más területein - hol tudnának karanténokat létrehozni.

Ausztriában már egy halálos áldozat is lehet

Ausztriában is kedden jelent meg a koronavírus, Tirolban rögtön két beteget is találtak. Egyikük egy olasz nő, aki egy innsbrucki szálloda recepciósaként dolgozott. Miután a tesztje pozitív lett megvizsgálták azokat is, akikkel kapcsolatba került: 62 ember esetében volt szükség a tesztre, ők a hatóságok közlése szerint jól vannak, nincs lázuk.

Tizenkét ember esetében látták indokoltnak az elkülönítést

- közölték a hatóságok. Mint kiderült, a nő párja is megfertőződött a koronavírussal.

Az osztrák hatóságok szerdán jelentették be: nem kizárt, hogy koronavírus-fertőzés okozta egy Ausztriában vakációzó olasz nő halálát. A nő Udine térségéből származik, pénteken érkezett Bad Kleinkirchheimbe, és szerdára virradó éjjel halt meg.

Közben ki kellett üríteni Bécs nyolcadik kerületében egy iskolát, mert felmerült a gyanú, hogy az egyik tanárnő, aki nemrég Olaszországban járt, megfertőződött a koronavírussal. A pedagógus azóta karanténban van. Azóta az iskolát karantén alá helyezték, a gyerekek nem mehetnek ki, míg a szülők nem mehetnek be az épületbe - írja a Kurier.

Kedden egy magyar nő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Bécsben a Kaiser-Franz-Josef kórházban vizsgálják.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy a Diamond Princess luxushajón dolgozó magyar mellet

egy másik magyar fertőzöttről is tudnak, aki egy Bécsben élő nő.

A svájci egészségügyi hatóságok kedden jelentették, hogy az országban is találtak az új típusú koronavírussal fertőzött személyt.

Az RTS televízió szerint az Olaszországgal határos Ticino kantonban van az érintett, akiről több részletet egyelőre nem közöltek.

Tenerifén rekedt több száz turista, köztük magyarok is

Körülbelül 700 turista, köztük öt magyar került karantén alá a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek legnagyobb szigetén, Tenerifén, miután egy ott-tartózkodó olasz férfinél kimutatták a fertőzést, és a felesége is elkapta a vírust.

A spanyol média úgy tudja, hogy

a 69 éves férfi egy Lombardiából hat napja érkezett orvos,

aki maga jelentkezett orvosi vizsgálatra, miután észlelte a tüneteket. Őt és a feleségét is a tenerifei Santa Cruz egyik kórházában helyezték el.

Szerdára újabb két olasznál mutatták ki a fertőzést a szálloda vendégei közül. Ők közvetlen kapcsolatban álltak az orvossal és feleségével.

A hotel bejáratait a helyi rendőrség kordonnal zárta el, és szájmaszkot viselő rendőrök őrzik. A főbejáratnál mentőautók állnak, és felállítottak egy egészségügyi sátrat is.

María Jesús Montero spanyol kormányszóvivő kedden azt mondta, hogy a vendégek mindaddig elkülönítve maradnak a szállodában, amíg egy második teszt meg nem erősíti a fertőzést. Ez utóbbi függvényében intézkednek a megfelelő egészségügyi intézkedésekről - tette hozzá a kormányülést követő sajtótájékoztatóján.

A Kanári-szigeteken kívül

Katalóniából is jelentettek egy újabb esetet,

ahol egy barcelonai nőnél mutatták ki a vírusfertőzést, aki nemrég tért vissza Olaszországból.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette: új szabályozást fogadtak el, eszerint minden olyan tüdőgyulladásos és akut légzőszervi megbetegedéssel kórházban kezelt beteget koronavírusra is tesztelnek, akiknél a betegség eredete nem ismert.

Németország legnépesebb tartományában is terjedni kezdett

Szerdára virradóra egy 47 éves német férfinál állapították meg a kórokozó jelenlétét, őt Düsseldorfban kezelik intenzív osztályon súlyos tüdőgyulladással. Feleségénél nap közben mutatták ki a vírust, és egyelőre nem tudni, miként fertőződtek meg.

Fertőzésgyanús eseteket jelentettek Kölnből, Leverkusenből és Moersből is.

Így Bajorország után már Németország legnépesebb és legsűrűbben lakott tartományában, a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában is terjedni kezdett a koronavírus.

Bekövetkezett, amire az első bajorországi esetek óta számítani kellett – mondta Karl-Josef Laumann tartományi egészségügyi miniszter düsseldorfi tájékoztatóján. Hangsúlyozta: a hatóságok teljes erővel dolgoznak, hogy "amennyire csak lehet, megállítsák a koronavírus további terjedését".

Mint mondta, fontos elkerülni a pánikot, azért is, mert egy esetleges "hisztéria" révén gyorsan kimerülnének a vírus jelenlétének vizsgálatára szolgáló laboratóriumi kapacitások.

Megvan a vírus első francia áldozata

Szerdára virradó éjjel Franciaországban meghalt egy második beteg új koronavírus okozta megbetegedésben,

- jelentette be a francia egészségügyi minisztérium.

Az áldozat egy 60 éves férfi. Korábban azt írták, hogy ő Kínában kapta el a vírust és kedd este szállították súlyos állapotban kórházba Párizsban. A Reuters azonban a francia egészségügyi ügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a férfi nem járt egyetlen a járvány által eddig súlytott területen sem.

Az első áldozat egy nyolcvanéves kínai turista volt, aki egy héttel ezelőtt szintén egy párizsi kórházban hunyt el.

A Franciaországban talált esetek száma 17-re emelkedett, köztük öt embernél az elmúlt 24 órában bizonyultak pozitívnak a koronavírustesztek, míg a korábban kezelt betegek már meggyógyultak.

A britek kiterjesztik a szűréseket

Nagy-Britanniában eddig az egészségügyi minisztérium adatai szerint 6795 szűrővizsgálatot végeztek el és

13 koronavírus-fertőzöttet találtak.

Közülük négyen a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjáró utasai voltak. A hajóról a hétvégén harminc brit és két ír állampolgárt szállítottak különrepülőgéppel haza.

Nagy-Britanniában eddig csak a járvány sújtotta térségekből - főleg Kínából, Dél-Koreából, Észak-Olaszországból - hazatérőket vetették alá koronavírus-szűrésnek. Most azonban jelentősen kiterjesztik a lakosság szűrését annak pontosabb megállapítására, hogy mennyire terjed az országban a betegség.

A program keretében 11 kórházban és száz körzeti orvosi rendelőben

minden esetben vizsgálni fogják, hogy az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek nem az új koronavírussal fertőződtek-e.

A brit kormány az észak-olaszországi fertőzött térségekből hazaérkezőket - köztük sítúrákról hazautazó gyerekek családjait - arra szólította fel, hogy igyekezzenek elkülöníteni magukat helyi közösségeiktől, és ha influenzaszerű tüneteket észlelnek, hívják az állami egészségügyi szolgálat (NHS) e célra megadott telefonszámát.

Angliában szerdán négy iskolát zártak be, miután kiderült, hogy ottani diákcsoportok észak-olaszországi sítúrákon vettek részt az elmúlt időszakban.

Szerdán a Chevron olajvállalat londoni irodájából hazaküldték a dolgozókat, mert az egyik munkatársuk influenzaszerű tüneteket mutatott miután hazatért az egyik fertőzés által érintett országból - írja a BBC Az iroda 300 dolgozója így otthonról fog dolgozni, amíg el nem végzik rajtuk a szükséges teszteket.

A vírus Görögországban is felbukkant

A Reuters azt írja, hogy Görögországba is bejutott a COVID-19 vírus.

Arcmaszkot viselő nők Milánó belvárosában Forrás: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

A hírügynökség szerint egy 38 éves görög nő szervezetében mutatták ki a vírust, ő Olaszország északi részéből utazott haza.

Szotirisz Ciodrasz, az athéni egészségügyi minisztérium illetékese azt mondta, hogy a nő jó állapotban van, és megfigyelés alatt tartják Szalonikiben. A hatóságok megállapítják, hogy kikkel lépett kapcsolatba, és közeli ismerőseit elkülönítik másoktól.

Általános irányelveket dolgoz ki az EU

Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa szerdán Rómában a koronavírus elleni összehangolt európai fellépést sürgette. Ugyanakkor Kiriakídisz és Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója is azt hangoztatta, hogy nincs ok a pánikra.

Az olasz egészségügy-miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Sztella Kiriakídisz azt is elmondta, hogy az EU álatlános irányelveket dolgoz ki az utazók tájékoztatására.

– hangsúlyozta az uniós biztos, aki szerint el kell kerülni az eltérő megoldásokat. Kiriakídisz hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság kész összehangolni a válaszokat.

Hans Kluge hozzátette, hogy felgyorsítják a járványban való reagálás területén az együttműködést annak érdekében, hogy Olaszország valamennyi régiónja egyformán felkészült legyen, miután az ország északi részében erőteljesen megnőtt a megbetegedések száma.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a fertőzöttek száma 80 988.

A fertőzés 33 országban jelent meg.

Hans Kluge elmondta, hogy az új koronavírus halálozási rátája mintegy 2 százalékos, Kínában, ahol az összes esetek 96,5 százalékát észlelték, jelenleg pedig 1 százalékos.