Saját párttársai támadták Bernie Sanderst

GettyImageRank1 POLITICS ELECTION bestof topix CHARLESTON, SOUTH CAROLINA - FEBRUARY 25: Democratic presidential candidates (L-R) former New York City Mayor Mike Bloomberg, former South Bend, Indiana Mayor Pete Buttigieg, Sen. Elizabeth Warren (D-MA), Sen
A vita résztvevői
Vágólapra másolva!
A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok kedden a dél-karolinai Charleston városában, a CBS televízió által rendezett újabb tévévitáján Bernie Sanders vermonti szenátorra zúdult az össztűz.
Vágólapra másolva!

Ez volt a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok tizedik országos tévévitája. Heten vettek részt rajta: Bernie Sanders szenátor, akinek vezető szerepét a demokrata elnökjelölt-aspiránsok körében jelentősen megerősítette a múlt héten tartott nevadai jelölőgyűléseken elért győzelme, Pete Buttigieg, egy indianai kisváros volt polgármestere, Elizabeth Warren massachusettsi és Amy Klobuchar minnesotai szenátor, Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, valamint Michael Bloomberg és Tom Steyer személyében két milliárdos is. A vitát az a tény tette különösen jelentőssé mind a politikusok, mind a választók szemében, hogy a héten szombaton a demokraták Dél-Karolinában tartanak előválasztásokat.

A vita résztvevői Forrás: AFP/2020 Getty Images/Win Mcnamee

A pártelit mást szeretne, teljes a káosz

Az össztűz Sanders szenátorra zúdult, akinek nagyarányú támogatottságát elemzők szerint

a Demokrata Párt elitje nem nézi jó szemmel.

A magát demokratikus szocialistának valló politikust vetélytársai élesen bírálták, elítélték gazdaságpolitikai elképzeléseit, a mindenkinek alanyi jogon járó általános egészségbiztosításról szóló tervét, az ingyenes felsőoktatást szorgalmazó javaslatát.

A 78 éves Michael Bloomberg, New York volt polgármestere még azzal a múlt héten megjelent, de az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó által cáfolt sajtóinformációval is előhozakodott, miszerint Moszkva a 78 éves Bernie Sanderst látná szívesen a demokraták elnökjelöltjeként. "Oroszország a maga megválasztását segíti" - fogalmazott Bloomberg, akiről a Politico című lap megjegyezte, hogy "lényegében bevásárolta magát a vitába". A lap ezzel arra utalhatott, hogy Bloomberg eddig több mint 400 millió dollárt költött a kampányra, és a többi elnökjelölt-aspiráns - köztük Sanders és Warren is- folyamatosan azzal vádolja, hogy "be akarja vásárolni magát a Fehér Házba".

Elizabeth Warren azt állította: "Én jobb elnök lennék, mint Bernie", Steyer szerint Sandersnek jó az elemzése az amerikai gazdaságról, de a megoldási javaslatai nem elfogadhatóak. "Nem szeretem az ő javaslatait" - fogalmazott a kaliforniai kockázatitőke-beruházó. Sanders a vita végén azt állította magáról, hogy nem radikális.

Bernie Sanders és Joe Biden Forrás: AFP/2020 Getty Images/Win Mcnamee

Bernie Sanders a CBS televízió vasárnap esti magazinműsorában azt állította, hogy Kuba ugyan most diktatorikus ország, de régebben nem minden volt ott rossz. Interjújának ezt az állítását a vitán résztvevő valamennyi elnökjelölt-aspiráns elítélte. Szinte egyhangúlag elítélték a becslések szerint 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Bloomberg gazdagságát és a nők iránt korábban rendszeresen tanúsított diszkriminatív magatartását is.

Szombaton újabb előválasztás lesz

Szombaton Dél-Karolinában csak a demokraták tartanak előválasztást. Elemzők szerint elsősorban az eddig rosszl szereplő Joe Biden számára lesz ez létfontosságú. Michael Bloomberg neve nem lesz rajta a szavazócédulákon. A New York-i milliárdos ugyanis csak a március 3-i, úgynevezett szuperkedden száll be a választási küzdelembe. Akkor egyszerre 14 tagállamban tartanak majd előválasztásokat.