A pánikterjesztés leállítását kérte az olasz kormányfő

CONTE, Giuseppe
Róma, 2020. február 25. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a tüdőgyulladást okozó új koronavírus olaszországi megjelenésével kapcsolatban Rómában 2020. február 25-én. Olaszországban 228-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig legkevesebb hét ember halt bele a betegségbe. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci
Vágólapra másolva!
Meg kell állítani az új koronavírus-fertőzés miatti pánikhangulatot Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint, aki az olasz közszolgálati médiától is a félelemgerjesztés megfékezését kérte.
Vágólapra másolva!

Giuseppe Conte nemzeti egységre szólította fel Olaszország politikai erőit és a lakosságot a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban.

Alaptalannak nevezte a pánikhangulatot.


Példaként az élelmiszerüzletek megrohamozását említette Olaszországnak a gócpontoktól távoli részein is, ami szerinte teljesen indokolatlan.

A miniszterelnök erkölcsi kötelességnek tartja, hogy a római kormány és az ellenzéki vezetésű tartományok is együttműködjenek a helyzet kezelésében. Hangoztatta, hogy Olaszország bizonyította, hogy tüzetesen ellenőrzi a fertőzés terjedését, és azonnali és drákói intézkedésekkel lépett fel. Giuseppe Conte nem titkolta, hogy

az új koronavírus-fertőzés azonnali és hosszú távú gazdasági következményeitől tart.

A kormányfő a hangulat tompítására kérte a RAI olasz közszolgálati rádió-televíziót.

Luigi Di Maio külügyminiszter nemzetközi kampányt tervez az olasz járványhelyzetről elterjedt álhírekkel szemben.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a tüdőgyulladást okozó új koronavírus olaszországi megjelenésével kapcsolatban Rómában február 25-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Az Il Messaggero napilap úgy írt,

az olaszországi szállodafoglalások máris 70 százalékkal visszaestek.

Milánóban júniusra halasztották a nemzetközi bútorvásárt, amely 60 ezer embernek szokott munkát adni.

Az úgynevezett vörös zóna, vagyis a legtöbb fertőzöttet számláló

Lombardia és Veneto tartomány számít az olasz gazdaság motorjának

több mint hatvan nagy és közepes vállalkozással: itt állítják elő a nemzeti össztermék 12 százalékát,

az eurózóna GDP-jének 2 százalékát.

A pánik megfékezését szorgalmazta Attilio Fontana lombardiai kormányzó: a koronavírus-fertőzés "nem több egy influenzánál" - mondta.

Adatai szerint csak Lombardiában a fertőzöttek száma megközelítette a 260-at, és legutolsó betegként egy 4 éves kislányt regisztráltak a vesztegzár térségében található Castiglione d'Addában.

A vesztegzár alá helyezett venetói Vo'Euganeo polgármestere a SkyTG24 hírtelevíziónak kifejtette, hogy a 3500 lakosú településen mintegy 30 fertőzött van.

- jelentette ki.

A közép-olaszországi Marche tartományban nincsen beteg, ennek ellenére beszüntették az oktatást, majd a kormányfő tiltakozására visszavonták a rendeletet. Hétfőig leállt viszont a tanítás a szicíliai Palermóban, ahol 3 személy bizonyult pozitívnak: az első beteg egy Lombardiából érkezett turista volt.
A polgári védelmi hatóság később közli a friss adatokat.

A Kínában felbukkant vírus olaszországi halálos áldozatainak száma eddig 11, és 320 fölött van a fertőzötteké. Giuseppe Conte korábban a fertőzés terjedésének egyik kiindulópontjaként a vesztegzár lombardiai térségében található Codogno kórházát jelölte meg, ahol a miniszterelnök szerint az első koronavírus-tünetekkel jelentkező betegeket nem ellenőrizték időben.