Kína nagy részén sikerült megfékezni a koronavírus terjedését

health Horizontal TOPSHOTS
Már biztos, hogy nem a piac volt a járvány kiindulópontja
Vágólapra másolva!
Több kínai tartomány csökkentette az új típusú koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatát hétfőtől, miután az elmúlt napok adatai szerint az ország nagy részén sikerült megfékezni a vírus terjedését.
Vágólapra másolva!

A járvány által második leginkább sújtott kínai tartomány, a dél-kínai Kuangtung hétfőtől kezdve a legmagasabb, 1-es fokozatú közegészségügyi vészhelyzetet 2-es fokozatra mérsékelte hétfőtől. A mintegy 113 milliós, sűrűn lakott tartományból vasárnap éjfélig 1345 fertőzöttet és hat halálozást jelentettek, miközben a gyógyultak száma elérte a 772-t. Az egy nappal korábbi adathoz képest három új fertőzöttet diagnosztizáltak ugyaneddig.

Kuangtungon kívül az észak-kínai Sanhszi tartomány is 2-es, míg Kanszu, Liaoning, Kujcsou és Jünnan tartományok 3-as fokozatra enyhítették a készültséget, amelynek Kínában négy szintje van, és fokozatonként különböző intézkedéseket ír elő.

409 új beteget regisztráltak

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfőn közölt adatai szerint vasárnap éjfélig Kína szárazföldi részén 409 új beteget diagnosztizáltak. Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 77 150-re emelkedett a szárazföldi Kínában, ahol újabb 150 halálozással a járvány immár 2592 életet követelt.

Az új esetek közül 398-at jelentettek a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományból, közülük 348-at a tartomány székhelyéről, Vuhanból. A több mint egy hónapja lezárt tartományon kívül a szárazföldi Kína többi részén ezzel szemben 11-re mérséklődött a napi új fertőzöttek száma, és a napi halálozások közül mindössze egy történt Hupejen kívül.

1846 gyógyult egy nap alatt

A bizottság ugyanakkor arról is beszámolt, hogy vasárnap éjfélig 1846 újabb páciens gyógyult meg az egy nappal korábbi adathoz képest, amivel a gyógyult betegek száma 24 ezer fölé emelkedett Kínában.

Az egy napon belül jelentett gyógyultak száma immár hatodik egymást követő napon haladta meg az új fertőzöttekét.

Az országos adat szerint a jelenleg még kezelés alatt álló betegek száma hétfőig 50 ezer alá csökkent, közülük a páciensek csaknem egyötödének az állapota súlyos. A fertőzésgyanús esetek száma vasárnap éjfélig 3434 volt.

Már biztos, hogy nem a piac volt a járvány kiindulópontja Forrás: AFP/Noel Celis

Már november végén megjelenhetett

Kínai tudósok szerint az új típusú koronavírus a korábbi feltételezésekkel szemben

mégsem a január 1-én bezárt vuhani hal- és húspiacról eredhetett.

A Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó Hszisuangpanna Trópusi Botanikus Kert, valamint a Kínai Agykutatási Intézet kutatói 12 országból származó, összesen 93 darab SARS-CoV-2 minta genomszekvenálását végezték el a vírus forrásának felkutatására. Az intézet internetes oldalán csütörtökön közzétett tanulmány szerint bár a vírus valóban gyorsan terjedt a szóban forgó vuhani piacon, erre nem itt volt az egyetlen példa, ugyanis december 8-án és január 6-án is nagy mértékű terjedést regisztráltak. A szakértők elemzése szerint lehetséges, hogy

a vírus emberről emberre terjedése már december elején vagy november végén megkezdődhetett,

a forgalmas piac pedig löketet biztosított a járvány további terjedésének. Az új típusú koronavírus forrása felkutatásának azért van nagy jelentősége, hogy a járványt ellenőrzés alá vonhassák, és megakadályozzák a vírus terjedésének újabb fellendülését - fogalmaztak a kutatók.

Karanténba helyezik a gyógyultakat

Hsziang Ni-csüan, a kínai járványügyi központ kutatója pedig szombaton a CCTV kínai állami hírcsatornának adott interjúban rámutatott: a fertőzöttek már a tünetek megjelenése előtt két nappal képesek továbbadni a vírust másnak. Ennek megfelelően mindazoknak, akik a betegség felfedezése előtti 48 órában kapcsolatba kerültek egy fertőzöttel, 14 napra karanténba kellene magukat helyezni. A vuhani hatóságok pedig szombaton bejelentették: 14 napra karanténba helyezik a felgyógyult pácienseket is, miután néhány esetben kimutatták a vírus jelenlétét a gyógyultnak minősített fertőzötteknél.