Koronavírus - Karantént rendeltek el két olasz tartományban

CONTE, Giuseppe
Milánó, 2020. február 23. A koronavírus elleni védekezésül szájmaszkot viselnek turisták a milánói dóm előtt 2020. február 23-án. A koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt Giuseppe Conte miniszterelnök rendkívüli intézkedéseket jelentett be Észak-Olaszország Lombardia és Veneto régiójában. A karantén, amely szigorú mozgáskorlátozást jelent, az északnyugati Lombardiában, a Milánótól nem messzi Lodi város térségében található 11 önkormányzat lakosait érinti, valamint az északkeleti Veneto régió Vo' Euganeo területét, amely Padova körzetében van. Az intézkedés Venetóban 3500 személyt érint, Lombardiában közel 47 ezer lakost. A tüdőgyulladást okozó, Covid-19-nek elnevezett újfajta koronavírus fertőzöttjeinek száma 115 fölé emelkedett Olaszországban. MTI/AP/Luca Bruno
Vágólapra másolva!
Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további személyeket tudnak karanténba helyezni. Vasárnap tovább emelkedett a fertőzöttek száma.
Vágólapra másolva!

Giuseppe Conte miniszterelnök éjszaka jelentette be a rendkívüli törvényerejű intézkedéseket, melyekkel vesztegzár alá helyezték az új koronavírus két gócpontjának tartott térséget. Az éjjeli órákra az egészségügyi vesztegzárhoz szükséges lépéseket már megtették: az olasz fegyveres erők katonái már megérkeztek a helyszínre, és lezárták a kijelölt térségbe bevezető utakat. Senki sem hagyhatja el a területet, és senki sem léphet be oda.

Az egyelőre kéthetes vesztegzár bevezetéséhez

a római kormány nemzetbiztonsági készültséget rendelt el

az adott területeken: ezzel tudta elérni az itt élők mozgásának korlátozását. Hasonló intézkedést eddig csak terrorista veszély esetén rendeltek el Olaszországban.

A vesztegzár az északnyugati Lombardia tartományban a Lodi város térségében található tíz önkormányzat lakosait érinti, valamint az északkeleti Veneto tartományban Vo' Euganeo területét. Az utóbbi másfél napban ebben a két övezetben óráról órára emelkedett a fertőzöttek száma.

Forrás: Origo

50 ezer ember érintett

Az intézkedés Venetóban 3500 embert érint, míg Lombardiában csaknem 47 ezret. Az érintett térségekben felfüggesztik a termelési tevékenységet,

zárva lesznek a vállalatok, gyárak, hivatalok, oktatási intézmények, üzletek, templomok.

Giuseppe Conte azt mondta, hogy az egyik térségből megpróbált távozni egy gyerekes család, hogy Olaszország más részébe jusson el, azonban visszavitték eredeti lakhelyére. Hangsúlyozta,

a karanténra óvintézkedésként van szükség,

mivel máskülönben nem tudják megfigyelés alatt tartani a fertőzést, és "ellenőrizhetetlenné válik" a helyzet.

Együttműködést és türelmet kért

A miniszterelnök a polgári védelem képviselőivel, az egészségügyi hatóságokkal és az érintett tartományok kormányzóival tartott többórás kormányülés utáni sajtótájékoztatón jelentette be a "sürgős és rendkívüli" intézkedéseket "a fertőzés megfékezésére".

Giuseppe Conte az érintett térségekben élők együttműködését és türelmét kérte a lappangási időszak végéig. Hangsúlyozta, a római kabinet anyagi kártérítést is biztosít a termeléskiesésért és egyéb gazdasági károkért.

Aki megszegi az előírásokat, és kilép a lezárt területekről, több mint 200 eurós pénzbírságot és három hónapi terjedő börtönt kockáztat.

Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

Felfüggesztik a kirándulásokat, elmaradnak sportesemények

A további intézkedések között szerepel az iskolai kirándulások országos felfüggesztése és a sportesemények elhalasztása. Ezek részleteiről az illetékes tárcavezetők döntenek.

Vasárnap délután Giulio Gallera, Lombardia jóléti felelőse azt mondta, hogy 90-re nőtt a tartományban a fertőzöttek száma. Fél nappal korábban, szombat éjjel még 54 fertőzöttről tudtak.

Gallera hangsúlyozta, hogy a fertőzöttek több mint fele "nincsen rossz állapotban",

húsz százalékukat viszont intenzív osztályon kezelik.

Eddig több mint háromezer személyen végeztek koronavírustesztet Lombardiában. Attilio Fontana tartományi elnök úgy nyilatkozott, szerinte szigorúbb határellenőrzést kell bevezetni Olaszországban.

Az északolasz tartományban azonosított újabb fertőzöttekkel

országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma

- közölte az olasz polgári védelem. Nemcsak Lombardiában, hanem a fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban is a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzöttet tartanak számon.

Az utolsó országos adat 76 fertőzöttről szólt. Eddig két személy veszítette életét, egy idős férfi Venetóban és egy szintén idős nő Lombardiában.

Polgári védelmi munkatárs a Schiavonia kórháznál Padovában Forrás: AFP/NurPhoto/Massimo Bertolini

Milanó polgármestere, Giuseppe Sala bejelentette, hogy

Lombardia egész területén hétfőtől zárva tartanak az oktatási intézmények legalább egy héten át.

Bezárják a múzeumokat, színházakat, mozikat is. Március elsejéig bezárták az oktatási intézményeket Veneto tartományban is.

Piemonte és Friuli-Venezia Giulia tartomány egyenlőre csak az egyetemek egyhetes bezárását jelentette be.

Arra a kérdésre, hogy miért ugrott meg hirtelen a betegek száma Olaszországban, Giuseppe Conte korábban úgy válaszolt, hogy ez a "szigorú és hatékony" olaszországi egészségügyi ellenőrzéseknek az eredménye. A miniszterelnök szerint egyedül az olasz egészségügyi hatóságok tesztelik tüzetesen a fertőzésgyanús eseteket, így több beteget tudtak azonosítani.

Olaszország január 31-én elsőként függesztette fel a közvetlen légi járatokat Kínába, és országos vészhelyzetet rendelt el. Ennek ellenére jelenleg Olaszországban a legmagasabb a fertőzöttek száma Európában.

Kétezer katona van készenlétben

Sajtóértesülések szerint az egészségügyi hatóságok a fertőzés további terjedésére készülnek:

ha a járvány területe bővül, a vesztegzár térségét is növelik majd.

A lombardiai Milánóban a lakosok már szombaton megrohamozták az üzleteket, miután Giuseppe Sala főpolgármester arra kérte őket, korlátozzák a közösségi találkozásokat. Az észak-olaszországi térségben tervezett vásárokat felfüggesztették. Giorgio Armani zárt ajtók mögött - közönség nélkül - tartotta meg bemutatóját a milánói divathéten. Több olaszországi műzeum jelezte, hogy bezárja kapuit. Még a dél-olasz Szicíliában is óvintézkedéseket vezettek be.

Az Il Giornale olasz napilap úgy tudja, a fegyveres erők 19 kaszárnyáját készítették elő az esetleges újabb fertőzöttek elszigetelésére. Kétezer katonát helyeztek készenlétbe.

Egy nem beteg kínaival találkozott

Lombardiában a betegség tünetei elsőként egy 38 éves olasz férfin jelentkeztek, aki egy Kínából visszatért kínai kollégájával találkozott. Az olasz férfi tucatnyi más embert fertőzött meg. A kínai férfiről azonban kiderült, hogy nem beteg, Kínában élő családjában viszont vannak fertőzöttek.

A venetói gócpont "okozóját" még nem sikerült azonosítani.

A többi olasz tartomány önálló intézkedéseket rendelt el: Friuli-Venezia Giuliában például egészségügyi szükséghelyzetet vezettek be, Emilia-Romagna egyes városaiban pedig hétfőtől zárva tartanak az iskolák.