Koronavírus: maximális készültséget rendeltek el Dél-Koreában

Vágólapra másolva!
A legmagasabb szintű készültséget vezették be Dél-Koreában az új koronavírus miatt - jelentette be Mun Dzsein elnök vasárnap Szöulban.
Vágólapra másolva!

Mun egy kormányülésen hangsúlyozta: Dél-Korea vízválasztóhoz érkezett a betegség történetében, és

a következő napok kritikusak lesznek

a helyzet kezelése szempontjából.

Az elnök arra buzdította a kormányt és a helyi hatóságokat, hogy ne féljenek a lehető leghatározottabban fellépni a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, és ne hagyják, hogy a szabályozások korlátozzák őket ebben.

Szöulban betiltották a rendezvényeket

A dél-koreai hatóságok vasárnap 169 új fertőzöttről és újabb halálos áldozatokról számoltak be. A Covid-19 fertőzöttjeinek száma az ázsiai országban jelenleg 602, míg a halálos áldozatoké öt - közölte a koreai betegségmegelőző központ (KCDC).

A megbetegedések többségét Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvő, 2,5 millió lakosú Teguban regisztrálták, de a fővárosból,

Szöulból is jelentettek eseteket.

A szöuli városvezetés betiltotta a rendezvényeket, és felfüggesztette egy keresztény szekta miséit, hogy megfékezze a vírus terjedését.

Elengedhetetlen a bizalom

Az új fertőzöttek közül 96, illetve az összes dél-koreai eset több mint fele a Sincshondzsi keresztény szektához kötődik a betegségmegelőző központ tájékoztatása szerint. A központ korábban elmondta, hogy a közösség több mint 9300 tagját helyezte karantén alá.

Mun ragaszkodott hozzá, hogy a hatóságok keressék meg és teszteljék a szekta minél több követőjét. A dél-koreai vezető aláhúzta:

Az államfő nyomatékosította, hogy kormánya képes korlátok közé szorítani a vírus terjedését, de az erőfeszítések sikeréhez elengedhetetlen a bizalom és az együttműködés.