Két szlovén állampolgár is megfertőződött a Diamond Princess üdülőhajón

Diamond Princess
Jokohama, 2020. február 19. A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáró utasai a 14 napos karantént követően busszal távoznak a kikötőből 2020. február 19-én. A tengerjárót azután vonták karantén alá, hogy egy Hongkongban kiszálló utasról kiderült, megfertőzte a COVID-19 vírus. A luxushajón 542-re nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal fertőzöttek száma, ők továbbra sem hagyhatják el az óceánjárót. MTI/EPA/Hanai Toru
Vágólapra másolva!
A szlovén külügyminisztérium tájékoztatása szerint két szlovén állampolgár is megfertőződött a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal a Japánban tartózkodó brit-amerikai üdülőhajón, a Diamond Princess-en. Mindekettőjüket kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Maja Socan, a szlovén közegészségügyi hivatal (NIJZ) munkatársa a külügyminisztériummal tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: bár a pár a fertőzés ellenére tünetmentesek és jól érzik magukat, csütörtökön reggel Japánban kórházba szállították őket.

Ők az első szlovén állampolgárok, akik a COVID-19 nevű koronavírussal fertőződtek.

Hozzátette, hogy a hajón tartózkodó másik négy szlovén állampolgár közül - akik nem betegek - ketten csütörtökön reggel már hazarepültek Szlovéniába. Mint mondta, a repülőtéren egy orvoscsoport ismételten megvizsgálta, és fertőzéstől mentesnek nyilvánította őket.

Elővigyázatosságból azonban 14 napig még otthon, elszigetelten kell tartózkodniuk

- hangsúlyozta.

A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáró Forrás: MTI/EPA/Hanai Toru

Andrej Ster, a szlovén külügyminisztérium konzuli szolgálatának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a másik két szlovén állampolgárt is megpróbálják mielőbb hazajuttatni Japánból, de egyelőre nem tudják, hogy ez mikor történhet meg, mert

a japán hatóságoknak fenntartásaik vannak a repülőgépen történő evakuálással szemben,

így a folyamat elhúzódhat. Jelezte továbbá, hogy Ljubljana megkísérli a lehető leghamarabb evakuálni a pozitív eredményt mutató párt is.

Maja Socan ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Japánban hatályos protokoll szerint a fertőzött, de tünetmentes betegeket kórházba szállítják, ahol 12 nappal később, majd újabb 12 nap múlva megvizsgálják COVID-19 vírusra.

Amennyiben az utolsó teszt negatív, az orvosok úgy dönthetnek, hogy a fertőzés már lezajlott, és a betegek szabadon távozhatnak.

Noha a Diamond Princess 3700 utasa közül a fertőzöttek száma szerdára elérte a 620-at, az egészséges utasok hivatalosan is elhagyhatták a hajót, amely február 5-e óta vesztegel Jokohama kikötőjében.

A fertőzöttek nagyrészt idős emberek, az utasok mintegy fele japán állampolgár.

A koronavírus-járvány december közepe óta tombol Kínában. A legfrissebb adatok szerint Kína szárazföldi részén 74 185 embert fertőzött meg, és 2004 életet követelt. A szárazföldi Kínán kívül hatan haltak meg a betegségben.