Lopott mentőautóval száguldott egy részeg férfi

lopott mentőautóval száguldozott a részeg sofőr
A mentőautót állítólag pár hónapra, a téli szezon végéig a hegyimentők bérelték Kassáról.
Vágólapra másolva!
Nyugat-Szlovákiában hétfőn délután több rendőrautó is üldözőbe vett egy vélhetően ellopott, kiszuperált mentőautót a Túrócszentmártoni járásban. A járművet egy erősen ittas szlovák férfi vezette, aki nem reagált a rendőri felszólításra, ezért több kilométeres üldözést követően kilőtték a hegyimentők által bérelt jármű kerekeit - számolt be a szlovák rendőrség közösségi oldalán közzétett bejegyzésre hivatkozva a bumm.sk felvidéki hírportál.
Vágólapra másolva!

Érdekes esemény történt Szlovákiában, ahol egy mentőautót üldözött több rendőr is. Először egy rendőrjárőr megpróbálta megállítani a megkülönböztető jelzésekkell ellátott gépjárművet, amely Szucsány irányából Túrócszentmárton felé tartott nagy sebességgel az I/18-as úton.

A sofőr azonban nem reagált a rendőri jelzésre, inkább gyorsított.

A rendőrök figyelmeztető lövéseket is leadtak a levegőbe, de a jármű ekkor sem állt meg. Nem sokkal később kilőtték a kocsi kerekét.

A sofőr szervezetében 2,6 ezreléknyi véralkoholszintet mutattak ki.

Minderről a rendőrség a Facebook-oldalán számolt be, a bejegyzésükben pedig azt írták, még vizsgálják, hogy a részeg sofőr hogyan juthatott hozzá a mentőautóhoz.

Az egyik szlovák kereskedelmi csatorna később kiderítette, hogy a kiszuperált mentőautót egy 50 éves férfi vezette, aki ellophatta a járművet.

Arról is beszámoltak, hogy

három rendőrautóval vették üldözőbe az erősen ittas sofőrt, és a jármű csak azután állt meg, hogy két kerekét is kilőtték.

Jana Balogová kerületi rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta, hogy a Volkswagen Transporter egy ideje már nem szolgált mentőautóként, ugyanis kivonták a forgalomból.

A mentőautót állítólag pár hónapra, a téli szezon végéig a hegyimentők bérelték Kassáról Forrás: Facebook/Polícia SR

Az egyik szlovák lap szerint a kiszuperált járművet ezután bérbe adták egy cégnek, amelynek el kellett volna távolítania róla a megkülönböztető jelzéseket. Arról is beszámoltak, hogy

egy szimbolikus összegért a turócbesztercei NÁDEJ (Remény) hegyi mentőszolgálat vette bérbe a járművet.

Az önkéntes hegyi mentőszolgálattal egy kassai cég csak 2020 április 30-ig, vagyis az idei téli szezonra kötött szerződést.