Segélyből finanszírozta a terrortámadást a manchesteri iszlamista robbantó

Salman Abedi, terrorista, Manchester
Salman Abedi
Vágólapra másolva!
Kiderítette a bíróság, hogy a manchesteri terrortámadás elkövetője, a migráns hátterű Salman Abedi az édesanyja által igényelt segélyből fizette az öngyilkos merényletének költségeit. Az eljárás során az is kiderült, hogy a nő azután is igényelte a brit segélyt, hogy gyerekeivel Líbiába hazaköltözött – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A 2017-es, 22 halálos áldozattal járó, manchesteri arénában történt terrortámadás elkövetője, Salman Abedi, segélyből fizette az öngyilkos merénylethez használt pokolgép elkészítésének költségeit.

Salman Abedi Forrás: Origo

Az információ Salman fivére, Hashem bírósági meghallgatásakor derült ki, aki vélhetőleg segített a bomba elkészítésében.

A vizsgálat során nyilvánosságra került, hogy

a két fiú anyja mintegy 2600 eurónyi segélyt kapott havonta a brit államtól.

Sőt ezt még azután is megkapta, hogy három legfiatalabb gyerekével 2016-ban Líbiába költözött. A bíróság azt is feltárta, hogy minden hónapban nagyobb összegű készpénzfelvétel is volt az anya számlájáról, hatvantól 360 euró értékig.

Az egyik ilyen felvételről bebizonyosodott, hogy

a pénzből egy akkumulátort vásároltak, amely a robbanóeszköz elkészítéséhez kellett.

Hashem Abedi továbbra is tagad minden vádat, és azt is, hogy tudott volna testvére tervéről. A tárgyalás pedig folytatódik.

A közösségi médiát ugyanakkor elárasztották a felháborodott kommentek,