53 migránst találtak Észak-Macedóniában

Vágólapra másolva!
Migránsokkal teli furgont fogott el az észak-macedón rendőrség – közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az észak-macedón rendőrség

53 migránst talált egy furgonban szerda este a görög határ közelében.

A sofőrt őrizetbe vették.

A főként afganisztáni és pakisztáni illegális migránsokat a gevgelijai befogadóközpontba szállították, ahonnan feltételezhetően visszaszállítják őket Görögországba. A sofőrnek valószínűleg embercsempészet miatt bíróság elé kell állnia.

Az úgynevezett nyugat-balkáni migránsútvonalat 2016 márciusában lezárták ugyan, de a migránsok továbbra is igyekeznek valamilyen módon eljutni az Európai Unió országaiba. Mivel a szigorított határvédelem miatt ez egyre nehezebb, embercsempészek segítségét veszik igénybe. Ők általában fejenként néhány ezer euróért szállítják el őket az Európai Unió határáig.