Új politikai komisszárok jelentek meg a nyugati társadalmakban

A kultúra ideológiai felülvizsgálata és megszűrése elválaszthatatlan része lett a sokszínűség forradalmának, egy, az egész társadalmat átható mozgalomnak, amely feladatul kapta, hogy átalakítsa a nyugati ember gondolkodását, gyökereitől elszakítsa, és végső soron megsemmisítse. Ehhez segítségére van egy olyan ideológiai nyomásgyakorlás és cenzúra is, amely a régi kommunista szovjet időket idézi fel. Erről értekezett az egyik legismertebb kanadai szociológus-filozófus.

Vagyis, a nyugati társadalmakat uralmukba hajtó folyamatról gondolkodik Mathieu Bock-Côté, az egyik legsikeresebb Kanadában élő francia anyanyelvű szociológus (és részben filozófus) a Le Figarónak írt publicisztikájában.

Mathieu Bock-Côté Forrás: Photo12/Damien Grenon/Photo12/Damien Grenon

A kanadai író-filozófus, Bock-Côté, Patrice Jean 2018-ban megjelent nagysikerű könyvéből, a „Létszámon felüli ember”-ből (L’homme surnuméraire) indul ki, amelynek történetét érdemes röviden megismerni. Patrice Jean, a hétköznapi férfi-női kapcsolatokat boncolgató kortárs író Michel Houellebecq, világhírű francia író nyomdokain járva a világunkban zajló (többnyire férfiakra koncentrálódó) elidegenedéssel, elértéktelenedéssel és frusztrációval foglalkozik. Könyvének egyik főhőse, Clément Artois, egy nagy műveltségű, de munkanélküli író különös ajánlatot kap egy könyvkiadótól: a nagy klasszikusok könyveit kellene „átfésülnie” és „összhangba hoznia” korunk úgymond humanizmusával, elveivel és ideológiáival, amely felülről, egyenesen a politikai elittől ered. Mintha Orwell világhírű regényének, az 1984-nek főhőse, Winston Smith elevenedne meg, akinek a történelmi dokumentumok „átírása” volt a feladata, míg Clément Artois a francia irodalom klasszikusait írja át, teszi „szalonképessé” és ideológiailag, politikailag korrektté.

Michel Houellebecq Forrás: AFP/Eduardo Munoz Alvarez

És ahogy az lenni szokott, mondja Bock-Côté, a valóság túllép a fikción, és a szemünk előtt válik valósággá ez az orwelli cenzúra. A kanadai filozófus példának hozza

az Egyesült Államokban már honos és megszokottá vált „érzékenyítő felülolvasó" („sensitivity readers") munkakört.

Ezeknek a „felülolvasóknak" az a feladatuk, hogy a kiadásra váró kéziratokat megszűrjék, és azokból kigyomláljanak minden rasszistának bélyegzett előítéletet, sztereotípiát, és biztosítsák a szövegben a „sokszínűség" (tehát a multikulturális társadalom) pozitív megjelenítését. Fontos szempont még, hogy a szöveg semmiképpen ne tükrözzön a „fehér patriarchátus"-ra utaló kliséket sem. Ezek a „felülolvasók" tökéletes politikai komisszárként, ideológiai cenzorként, akárcsak a kommunista Szovjetunióban, a hivatalos ideológia szócsöveként, speciális pontrendszer alapján döntenek arról, hogy mi jelenhet meg és mi nem.

A művészetnek innentől kezdve a rendszer dicsőítése a feladata,

az pedig szóba sem jöhet, hogy aláássa annak erkölcsi alapjait. A megfelelő ideológiai háttér kialakításához persze sikerült mozgósítani a művészek és gondolkodók egy részét, akiket innentől kezdve a „lélek mérnökeinek" is nevezhetnénk, miután meghirdették a kollektív tudat egyfajta forradalmát, természetesen saját ideológiájuk mentén.

A kanadai filozófus-szociológus, Bock-Côté ugyanezt a folyamatot látja ma számos nyugat-európai országban, ahol a művészetek támogatása meghatározott, konkrét ideológiai kritériumok teljesítéséhez kötődik. A szerzőnek, alkotónak az „együttélés" és a „sokszínűség" pozitívumait kell propagálnia, és az így keletkezett „magasabb röptű" irodalomnak kikiáltott műveket, mintegy pedagógiai jelleggel, a tömegkultúra szolgálatába állítják.

A kulturális termékek ideológiai felülvizsgálata tehát elválaszthatatlan része a sokszínűség forradalmának, amely a nyugati ember gondolkodásának átalakítását tűzte zászlajára.

Tévedés azt gondolni, hogy ez csak az egyetemi-kutatói közegben csapódik le, már régóta tetten érhető a közigazgatásban, a vállalati, és különösen a média szférájában is, ugyanis ezekben a körökben is megjelentek az ún. „sokszínűségi tanácsadók". Ezeknek a tanácsadóknak az a feladatuk, hogy a vezetőség mellett az alkalmazottakat is érzékennyé tegyék a sokszínűség elfogadására, és saját, „fehér és privilegizált" helyzetüknek „megértése" irányába terelje őket, ezáltal is közelebb lépve annak megsemmisítéséhez. Vagyis, hogy szégyelljék, hogy például fehér emberek. Bock-Côté szerint egyetlen nyugati társadalom sem mentesült ettől a folyamatos ideológiai nyomás alól, amelynek az a célja, hogy a sokszínűség rendszere egy hatalmas, szabadtéri átnevelő táborrá alakítsa át a társadalom egészét.

Érdekes összefüggésre mutat rá a kanadai filozófus-író, amikor a nem éppen konzervatív eszmeiségéről híres Guardian-ra utal, ahol nemrégiben elemzés jelent meg arról, hogy

mekkora üzletet jelent az Egyesült Államokban a fehér emberek, de különösen a fehér nők „bűnössé" tételének folyamata.

A kolonizációs szemléletre építő „rasszizmus-elhárító" aktivisták ennek a bűnösségnek a nevében drága vacsorákat hirdetnek meg, ahol a jómódú fehér nők arról vallanak, hogy mennyire „rasszisták" voltak korábban, és hogy mit tettek annak érdekében, hogy már ne legyenek azok. Azaz a rasszizmus miatti bűntudatot egyszerűen üzletté tették, és megfelelő médiaháttérrel kivetítik a társadalom egészére. Óriási a vágy tehát az átnevelésre, amely a nyugati társadalmak neurózisában, végül pedig fizikai lerombolásában nyilvánul meg. Ha mindez nem lenne elegendő, ehhez még hozzácsapják a történelmi hagyományok elleni gyűlöletet is.

Lehetetlen nem észrevenni ezt az átnevelési intézményrendszert, amelynek végül is az a célja, hogy a nyugati embert egy párhuzamos valósággal ütköztesse. Megint csak Orwellhez kanyarodunk vissza, aki a totalitárius rendszer egyik jellemvonásaként azt emelte ki, hogy el akarja hitetni az emberrel, hogy 2+2 =5. Itt is ez zajlik, egy állandó provokációs kampány kíséretében, amely végleg destabilizálja a lelkiismeretet, és hozzáfog az antropológiai hagyományok legkisebb emlékfoszlányának az elpusztításához is. Ehhez persze csatlakozik a politikai elit is. Szemléletes példát hoz erre is Bock-Côté, és a Les Valeurs Actuelles konzervatív hetilapban megjelent információkra hivatkozva Macron egy nemrégiben tett kijelentését idézi. Macron a Katolikus Családok Szövetsége elnökével folytatott kötetlen beszélgetése során ugyanis azt találta mondani Pascale Morinière elnök asszonynak, hogy

az a maga baja, hogy azt hiszi, az apa szükségszerűen csak hímnemű lehet,

azaz a francia elnök máris politikai átnevelést indított. Emellett, mint mindig,

most is arról van szó, hogy megdöntsék a legalapvetőbb antropológiai struktúrákat, és mindazokat, akik ezt ellenzik, tudatlannak kiáltsák ki.

Bock-Côté szerint

a tendencia miatt inkább nyugtalankodni érdemes, semmint nevetni

(bár legyünk őszinték, ezen az egészen, még ha keservesen is, de nevetni is lehetne) mert ha együttesen vesszük szemügyre a sokszínű társadalom eszmerendszerét és módszereit, akkor egyértelműen kiderül, hogy annak

célja egy olyan új embertípus létrehozása, aki kiszakadt civilizációjából, hagyományainak hátat fordít,

és a végén még azért is elnézést kér, hogy egyáltalán létezik.