Már tesztelik a koronavírus elleni oltóanyagot

koronavírus, Kína
Vuhan, 2020. február 10. A szájmaszk mellett a fejére húzott nejlonzacskóval is védekezik egy férfi, mielőtt bemegy egy vuhani ABC-áruházba 2020. február 10-én. A koronavírus előidézte tüdőgyulladás halálos áldozatainak száma 908-ra emelkedett Kínában, a legtöbben a járvány gócpontjában, Hupej tartományban és annak székhelyén, Vuhanban hunytak el. MTI/AP/Chinatopix
Vágólapra másolva!
Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában. Hétfőn 108 ember halt bele a fertőzésbe, ezzel a halottak száma 1016-ra emelkedett. Eközben már kísérleti fázisba ért a koronavírus elleni oltóanyag fejlesztése.  
Vágólapra másolva!

A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közölte, hogy elkezdték egereken tesztelni a koronavírus ellen kifejlesztett, mRna kódjelű oltást. Hangsúlyozták, hogy

ez csak az első lépés a szer hatásainak vizsgálatában:

a későbbiekben nagyobb állatokon, így majmokon is kipróbálják a vakcinát, hogy majd biztonsággal tudják tesztelni embereken is, amennyiben hatékonynak bizonyul.

A világon számos kutatóintézet és gyógyszeripari vállalat keresi a vírus ellenszerét, Kínán kívül ugyanis 24 országban jelent meg az újfajta koronavírus, és több mint 300 embert fertőzött meg.

Hongkongban keddre virradóra evakuáltak egy társasházat,

több mint száz lakóját helyezték karanténba, miután két lakóról kiderült, hogy koronavírussal fertőzöttek. A két lakót tíz emelet választotta el egymástól, és szakértők arra gyanakszanak, hogy a szellőzőcsatornákon vagy szennyvízhálózaton keresztül fertőzte meg egyik a másikat.

A szájmaszk mellett a fejére húzott nejlonzacskóval is védekezik egy férfi, mielőtt bemegy egy vuhani ABC-be Forrás: MTI/AP/Chinatopix/-

Hongkongban az elmúlt egy nap alatt hat új vírusfertőzést erősítettek meg, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma. A járványveszély miatt bezártak az idegenforgalmi, kulturális és sportlétesítmények,

betiltották a tömegrendezvényeket, és márciusig hosszabbították meg az iskolaszünetet.

Február 8-a óta a szárazföldi Kínából érkezőket kötelezően kéthetes karanténba zárják. A rendőrség keres két embert, aki megszegte a vesztegzárra vonatkozó előírásokat. Akár hat hónap börtönt és súlyos pénzbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

Újabb fertőzött az Egyesült Államokban

Közben az amerikai média arról adott hírt, hogy az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfőn egy újabb -

immár a tizenharmadik - emberről derült ki, hogy elkapta a koronavírust.

Az illető az amerikai állampolgárok első, Vuhanból kimenekített csoportjával tért vissza az Egyesült Államokba, és kéthetes karanténban várakozott a San Diego melletti Miramar tengerészgyalogsági támaszponton. A járvány gócpontjából, a Hupej tartománybeli Vuhanból 540 amerikait menekítettek ki, és helyeztek karanténba ezen támaszponton.

Takarító egy néptelen pekingi bevásárló- és szórakozónegyedben Forrás: MTI/AP/Andy Wong

A japán hatóságok kedden bejelentették, hogy evakuálni akarják a Tokió mellett Jokohama partjainál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó fedélzetén lévő idős utasokat, mert leginkább rájuk jelent veszélyt a kór. Sokan közülük

stresszes állapotba kerültek a karantén okozta bezártság miatt.

A hajó utasainak közel 80 százaléka hatvan évnél idősebb, 215-en már túl vannak a nyolcvanon, 11-en pedig 90 évesnél is idősebbek.

Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk. A fertőzöttek száma helyi idő szerint keddre 65-tel, 135-re nőtt. A Hongkongból érkezett Diamond Princess üdülőhajót Tokiótól délre, a jokohamai kikötő közelében horgonyozták le, miután kiderült, hogy a korábban Hongkongban kiszállt utasok egyike megfertőződött a vírussal.

Segélyszállítmányt küld az Egyesült Államok Laoszba

A szállítmány annak a mintegy 100 millió dolláros segítségnek a része, amelyet az amerikai kormányzat a múlt héten jelentett be az új típusú koronavírusos megbetegedésekkel küszködő országoknak.

A Kínával határos délkelet-ázsiai államba küldött segélycsomagban

védőszemüvegek, műtős köpenyek és más orvosi segédeszközök vannak.

Jim Richardson, az amerikai külügyminisztérium ilyen típusú segélyekkel foglalkozó tisztségviselője újságíróknak úgy fogalmazott: "mostantól folyamatosan indítjuk útnak a szükséges segélyeket".