Muszlim nőknek nyílt edzőterem Kanadában

hidzsa burka sport edzés muszlim muzulmán
Vágólapra másolva!
Torontóban nyitotta meg kapuit az első olyan edzőterem, ahova kifejezetten muszlim nőket várnak. A multikulturális és liberális eszméket valló Kanadában ezek szerint szükség volt egy ilyen teremre, mert feltehetően a muszlim nők ezért nem jártak eddig sportolni, de most, hogy ezt hidzsábban is megtehetik, az akadály elhárult. Nem ez az első eset, amikor Kanadában az intézmények a muszlimoknak kedveznek –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Sister Fit néven nyílt meg Kanada első, elsősorban muszlim nőket váró edzőterme. A létesítmény tulajdonosa, Fatima Lee Garsim régóta tervezte már, hogy

megnyisson egy olyan edzőtermet, ahol a muszlim nők hidzsábban edzhetnek,

ugyanakkor kiemelte, hogy ettől függetlenül más vallású és etnikumú vendégeket is várnak. Garsim azonban nem titkolta, hogy a terem megnyitásával a célja volt az is, hogy az iszlám vallást minél közelebb hozzák az emberekhez, és terjesszék azt.

Az újonnan nyíló edzőteremben a muszlim nőknek nem kell attól tartaniuk, hogy bírálják őket a ruházatuk miatt vagy, hogy férfiak megbámulják őket. Ez azért fontos, mert az iszlám vallás szerint
a muszlim nők csak olyan terembe mehetnek edzeni, ahol nincsenek férfiak, és olyan ruhában kell edzeniük, ami mindent takar.

A kép illusztráció! Forrás: Shutterstock

A teremben többek között önvédelmet is tanulhatnak. Az egyik vendég pedig arról számolt be, hogy sokkal jobban érzi magát ebben az edzőteremben, mert ide olyan nők járnak, akik hozzá hasonló háttérrel rendelkeznek.

Az igazságszolgáltatást is megváltoztatnák

Az iszlám Kanadában egyre nagyobb teret nyer, egyes esetekben a saría törvények is megjelentek. Ontorióban már 1991-ben megjelent a választott bíróságokra vonatkozó törvény, ami lehetővé teszi a vallási alapon való bíráskodást. Ez annyit tesz, hogy

a különböző vallási csoportokhoz tartozó emberek, a vallási nézeteik alapján rendezhetik a felmerülő problémákat egymás között.

A törvény eredményeként 2003-ban felállították a polgári igazságszolgáltatással foglalkozó iszlám intézetet, amit azért hoztak létre, hogy azt ott induló vitákat a saría törvény szerint próbálják rendezni. Ezt azonban három év után beszüntették. A muszlim kultúra azonban azóta sem csorbult, egy 2006-os felmérés szerint a Kanadában élő muszlimok 53 százaléka azt vallja, hogy az országnak el kellene fogadnia a saría törvényeket, 47 százalékuk szerint pedig Ontarióban az ő törvényeik szerint kellene rendezni a vallási és családi ügyeket.