Donald Trump: Soha nem látott mértékben nőtt a republikánusok támogatottsága

Donald Trump
NEW HAMPSHIRE, USA - FEBRUARY 10: U.S. President Donald J. Trump delivers remarks at a Keep America Great Rally in Manchester, New Hampshire, United States on February 10, 2020. Kyle Mazza / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben tartott választási nagygyűlésén azt mondta, 2005 óta "soha nem látott mértékben" megnövekedett a republikánusok támogatottsága, amelyet a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása is alátámaszt.
Vágólapra másolva!

"Kicsit fel akarom rázni a demokratákat" - írta a Twitteren Donald Trump, mielőtt New Hampshire-be indult. Majd a Manchester városának arénájában tartott nagygyűlésen szintén a demokrata párti politikusokkal és az ellene indított alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) foglalkozott. Az eljárásból ő került ki győztesen, mert a szenátus felmentette őt a demokrata törvényhozók által felhozott mindkét vádpont alól.

- fogalmazott Trump. Szavait viharos taps kísérte. Majd azzal folytatta, hogy a republikánusok duzzadnak a lelkesedéstől, míg a demokraták távolról sem. "Egymás ellen harcolnak, fogalmuk sincs, mit csinálnak, még a voksokat sem tudják megszámolni" - utalt a demokraták iowai fiaskójára. Iowában ugyanis hétfő estig is a voksoknak csak a 95 százalékát dolgozták fel, és mind Bernie Sanders szenátor, mind Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere győztesnek hirdette ki magát, illetve hétfőn mindketten a szavazatok újraszámlálására nyújtottak be kérvényt.

Donald Trump amerikai elnök New Hampshire-ben tartott választási nagygyűlésén hétfő este Forrás: Anadolu Agency/2020 Anadolu Agency/Kyle Mazza

- mondta az elnök. Hozzátette azt is, hogy szerinte a demokrata pártvezetés "el akarja csalni" Bernie Sanderstől az elnökjelöltséget. "Szerintem ismét megpróbálják becsapni Bernie-t" - mondta, utalva a 2016-os választási kampányra, amikor Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje és a Demokrata Párt vezetése kifejezetten lejárató kampányt folytatott Sanders ellen. A nagygyűlésen Trump méltatta a gyermekgondozási segély bevezetését, az elsősorban

a középosztályt érintő adócsökkentéseket és az illegális bevándorlás elleni küzdelem eredményeit.

William Barr igazságügyi miniszter néhány órával a manchesteri nagygyűlés előtt jelentette be, hogy az úgynevezett menedékvárosoknak - amelyek menedéket nyújtanak az illegális migránsoknak - komoly büntető szankciókkal kell majd szembenézniük.

Forrás: Anadolu Agency/2020 Anadolu Agency/Kyle Mazza

Kedden a republikánusok is előválasztást tartanak New Hampshire-ben, de ennek elemzők szerint nincs tétje, hiszen Donald Trumpnak csupán egyetlen, alig több mint egyszázalékos támogatottságot élvező vetélytársa van Bill Weld, volt massachusettsi kormányzó személyében.