Újabb csoport németet szállítottak haza a koronavírus gócpontjából, Vuhanból

koronavírus német állampolgárok hazatérése Frankfurt
A német légierő A310-es repülőgépe mintegy 140 Kínából kimenekített német állampolgárral a fedélzetén leszáll a frankfurti repülőtérre 2020. február 1-jén.
Vágólapra másolva!
Újabb csoport németet szállítottak haza a kínai Vuhanból, az új típusú koronavírus okozta járvány gócpontjából, német illetékesek hétfői tájékoztatása szerint mind a húszan jól vannak, és egyikük sem fertőzött.
Vágólapra másolva!

A berlini tartományi kormány közleménye szerint

a 16 felnőtt és 4 gyerek tesztjei kivétel nélkül negatívak.

Azonban 14 napig karanténban kell maradniuk, és a vírus jelenlétét vizsgáló tesztet minden negyedik nap elvégzik náluk.

A csoport vasárnap érkezett Berlinbe. Egy brit géppel Vuhanból Londonba jutottak, onnan pedig a német légierő szállította őket a német fővárosba.

Elhelyezésükről és ellátásukról a Német Vöröskereszt (DRK) gondoskodik.

A német légierő A310-es repülőgépe mintegy 124 Kínából kimenekített német állampolgárral a fedélzetén leszáll a frankfurti repülőtérre 2020. február 2-án. Forrás: MTI/EPA/Felipe Trueba

Egy héttel korábban, február 2-án egy 124 fős csoportot szállítottak Vuhanból Németországba. Közülük kettőnél volt pozitív a koronavírus jelenlétét vizsgáló teszt, a frankfurti egyetemi klinikán helyezték el őket. A többiek karanténban vannak, újabb fertőzöttet nem találtak.

A legutóbbi összesítések szerint Németországban 14 ember hordozza bizonyítottan az új koronavírust.

Az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 14 fertőzött közül 12 él a tartományban.
A bajorországi esetek mind összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely egy továbbképzésen történt január 21-én a Webasto nevű autóipari cég központjában, a München melletti Stockdorfban. A fertőzöttek a cég munkatársai vagy az alkalmazottak közeli rokonai. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő németországi útja előtt meglátogatta szüleit Vuhan térségében. A továbbképzés idején igen enyhe tünetei voltak, és senki sem gyanakodott koronavírus-fertőzésre. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Kínában már meghaladta a 40 ezret a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 900-at. Kínán kívül összességében legalább 240-en betegedtek meg, és egy haláleset történt, a Fülöp-szigeteken.