Elbukott az impeachment: a szenátus felmentette Donald Trumpot

Vágólapra másolva!
Mindkét pontban felmentette Donald Trumpot az impeachment eljárásban az amerikai szenátus. Trump elmarasztalásához kétharmados többség kellett volna, de még az egyszerű többség sem lett meg. 
Vágólapra másolva!

Az első szavazáson (hatalommal való visszaélés) 52-en szavaztak Trump bűnössége ellen és mindössze 48-an mellette.

Az elmarasztaláshoz kétharmad, 67 szavazat kellett volna, de az egyszerű többség sem lett meg.

A második szavazáson (a kongresszus munkájának akadályozása) 53-47 lett a szavazati arány Trump mellett.

Mitt Romney utahi repubikánus szenátor az első szavazáson még Trump ellen szavazott, de a másodikon már mellette.

Az elnök ellen tavaly decemberben a képviselőházban indították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment). Az volt az egyik vád ellene, hogy visszaélt a hatalmával, amikor lehetséges politikai vetélytársa elleni vizsgálatra kérve nyomást gyakorolt egy idegen állam vezetőjére (Ukrajna elnökére) a 2020-as elnökválasztások előtt. Egy másik vádpontot is kezdeményeztek ellene, amely szerint akadályozta a kongresszust a történtek feltárásában.

Donald Trump végig azt állította, hogy ő semmi rosszat nem tett.