A volt ukrán főügyész szerint Joe Biden meg akarta öletni

Joe biden, Obama alelnöke, , Aki aknamezőre viszi Obamát cikkhez
Vágólapra másolva!
Viktor Sokin volt ukrán főügyész egy interjúban azt mondta, higannyal próbálták megmérdezni Görögországban, ehhez pedig szerinte köze van Donald Trump amerikai alelnök fő választási riválisának, Joe Biden volt amerikai alelnöknek.
Vágólapra másolva!

Viktor Sokin a hétvégén a TSZN hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította, hogy amikor tavaly szeptemberben Görögországban járt,

higannyal megmérgezték, és egy görög klinika zárójelentése szerint két szívleállása is volt a mérgezés miatt.

Miután újraélesztették, nyolc napot az intenzív osztályon töltött. A görögországi útjának céljáról csak annyit árult el, hogy saját ügyeit intézte az országban.

Elmondta még, hogy ezután Bécsbe utazott további gyógykezelésre, ahol ugyanaz az orvos kezelte, aki Viktor Juscsenko volt ukrán elnököt is dioxin-mérgezése után. Sokin szavai szerint 9,7 százalék higanyt találtak a szervezetében, ami ötször több a maximálisan megengedett mértéknél.

Joe Biden, volt amerikai alelnök Forrás: AFP/Jim Watson

Sokin 2015 februárjától 2016 áprilisáig volt Ukrajna főügyésze. Sokint Petro Porosenko akkori ukrán elnök váltatta le arra hivatkozva, túl kevés eredményt tudott felmutatni a korrupció elleni küzdelem terén.

Sokin meggyőződése viszont az, hogy éppen a Burisma vállalat ellen indított vizsgálatai miatt távolították el hivatalából.

A Burisma az a magántulajdonú ukrán gázvállalat, amelynek igazgatótanácsi tagja volt akkor még Joe Biden fia, Hunter.

A volt főügyész feljelentést is tett az Állami Nyomozóhivatalnál (DBR) Biden ellen hivatali munkájába való beavatkozás címén, a DBR viszont nem indított eljárást, hanem a rendőrség hatáskörébe utalta a nyomozást - közölte hétfőn az Ukrajinszki Novini hírportál a rendvédelmi szervektől származó értesüléseire hivatkozva. A hírportál információi szerint ugyanakkor Görögországban vizsgálatot indítottak a volt tisztségviselő esetleges megmérgezése ügyében.