Újabb gyerek fertőződött meg koronavírussal Németországban

Fujang, 2020. január 29.
Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzik egészségügyi dolgozók az Anhuj kínai tartománybeli Fujang egyik vasútállomásán 2020. január 29-én. A kelet-kínai Vuhan nagyvárosban január elején felismert, tüdőgyulladást okozó koronavírus h
Fujang, 2020. január 29. Az utasok testhőmérsékletét ellenőrzik egészségügyi dolgozók az Anhuj kínai tartománybeli Fujang egyik vasútállomásán 2020. január 29-én. A kelet-kínai Vuhan nagyvárosban január elején felismert, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak száma 132-re emelkedett Kínában, ahol eddig hatezren fertőződtek meg a ragállyal. A kórokozó a világ több országában megjelent. MTI/AP/Chinatopix
Vágólapra másolva!
Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, hétfőn egy gyerek szervezetében mutatták ki a kórokozót, amit így országszerte most már 11 fő hordoz bizonyítottan.
Vágólapra másolva!

Az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 11 fertőzött közül 9 él a tartományban. A tartományi egészségügyi minisztérium hétfő esti közleménye szerint a fertőzött gyerek ugyanannak a családnak a tagja, amelyben az édesapánál és egy másik gyereknél is kimutatták a vírust.

Az édesapa a Webasto nevű autóipari beszállító cég munkatársa, éppen úgy, mint a többi hat felnőtt bajorországi fertőzött.

Az esetek összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A bajor egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a tartományban ápolt fertőzöttek állapota stabil.

A Bajorországon kívüli két fertőzöttet a járvány központjából, a kínai Vuhanból a hét végén hazaszállított németek között találták. Őket is kórházban, elkülönítve helyezték el, az ő állapotuk is stabil.

A vírus több mint 17.300 embert fertőzött meg Forrás: MTI/AP/Chinatopix/-

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. A közép-kínai városból elindult járvány 23 országot ért el. A vírus több mint 17.300 embert fertőzött meg, a túlnyomó többséget Kínában. Az ázsiai országon kívül csupán 151 fertőzést jelentettek az egészségügyi hatóságok. A halálos áldozatok száma 360 felett van, Kínán kívül egyetlen haláleset történt.