Izrael nem engedi be a Kínában járt külföldieket

Vágólapra másolva!
A kínai koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az izraeli hatóságok több egészségügyi óvintézkedést is tettek. Az egészségügyi minisztériummal közösen rendeletet adtak ki, amely szerint nem léphetnek be az ország területére olyan külföldiek, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak.
Vágólapra másolva!

Az izraeli kormány február 3-án, helyi idő szerint 12 órakor megtette a szükséges lépéseket, hogy megakadályozza a koronavírus behozatalát az országba. Az intézkedések visszavonásig érvényesek – áll a Wizz Air közleményében.

A hatóságok minden olyan utastól megtagadják a belépést Izrael területére, aki az indulását megelőző 14 nap során Kínába látogatott.

Az érintett utasokat a légitársaságok kötelesek visszaszállítani az indulási országba.

Az utasoknak az indulási repülőtéren, az utasfelvételi folyamat során kell beszámolniuk korábbi utazásaikról. Az ekkor megadott információt a bevándorlási hatóságok mind az indulási, mind az érkezési repülőtéren ellenőrzik.

Akire érvényes a beutazási tilalom, és emiatt törölni vagy módosítani szeretné meglévő foglalását, az hívja a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatát.

Az izraeli útlevéllel utazó, illetve izraeli állampolgársággal rendelkező utasokat nem érinti az intézkedés

Ezek az utasok beléphetnek Izraelbe, és az érkezés után az izraeli hatóságoktól kapnak tájékoztatást a további lépésekről:

Kéthetes házi karantént írnak elő minden olyan izraelinek, aki Kínából érkezik az országba, vagy ott járt az utóbbi két hétben.

A karanténra kötelezett izraelieknek csak egy része veszi komolyan az intézkedést, és vannak, akik a hatósági utasítás ellenére nyilvános helyeket keresnek fel.

Az egészségügyi minisztérium felszólította a telekommunikációs vállalatokat, hogy héber és angol nyelvű telefonüzenetben értesítsék az ország területére érkezőket a koronavírussal kapcsolatos rendeletekről.

A helyi média szerint a tilalom előtt az Izraelbe látogató összes turista 3,5 százaléka érkezett Kínából, és távoltartásuk várhatóan kedvezőtlenül befolyásolja a helyi idegenforgalmat. Számos izraeli gyárba Kínából érkezik, illetve az utóbbi hetekben egyre kevésbé érkezik meg az alapanyag, ami szintén kedvezőtlen hatással lesz az izraeli gazdaságra.

Az El Al izraeli légitársaság már több nappal ezelőtt felfüggesztette más, nagyobb külföldi légitársaságokkal együtt a Kínába tartó, és az onnan Izraelbe érkező légi járatokat.