Egy migráns nő késelt meg járókelőket Belgiumban, közvetlenül a londoni terrortámadás után

Vágólapra másolva!
Egy afrikai migráns hátterű nő késelt meg járókelőket a belgiumi Gentben, ráadásul nem is egy, hanem két, egymáshoz közeli helyszínen vasárnap. Egy szemtanú szerint biciklivel közlekedett a késelések között – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség belga forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Mindössze egy órával azután, hogy a londoni rendőrség lelőtt egy iszlamista hátterű, több embert is megkéselő terroristát Londonban, a belgiumi Gentben szintén késelés történt.

Vasárnap egy nő támadott meg két járókelőt Gent központjában, a Bevrijdingslaan utcán.

A nő az egyik áldozatát gyomorba szúrta.

A fegyveres rendőrök kézen lőtték a támadót, majd őrizetbe vették – közölte a belga HLN hírportál.

Forrás: V4NA

A portál úgy tudja, hogy

A megkéselt embereket kórházba vitték.

A legfrissebb hírek szerint ráadásul ez már a második támadás volt.

Az első a fenti helyszíntől nem túl távol, a Mariakerke kerületben, az Oranjeboom utcában történt.

A Koffieshop kávézó egyik szemtanúja szerint a késelő nő biciklivel érkezett a Bevrijdingslaan utcára, és

ott több férfit is megszúrt.

A Nieuwsblad információi szerint

Az ügyészség még senkinek sem nyilatkozott, ezért

nem tudni, hogy terroristacselekménynek minősítik-e az eseményt vagy sem.

Egyébként Belgiumban a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások óta állandósult a terrorkészültség és a katonai jelenlét az utcákon, és ez legalább március 1-ig megmarad mind Brüsszelben, mind pedig Antwerpenben.