Egy koronavírussal fertőzött kínai nő egészséges gyereket szült

koronavírus, császármetszés
Vágólapra másolva!
Egészséges gyereket szült egy új koronavírussal fertőzött nő az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban.
Vágólapra másolva!

A terhessége 38. hetében lévő lázas nőnél csütörtökön állapították meg, hogy a 2019-nCoV vírus okozta tüdőgyulladásban szenved - közölte hétfőn Na Huj, a harbini 6-os számú kórház alelnöke sajtótájékoztatón.

Az orvosok császármetszés mellett döntöttek, amelyet még aznap elvégeztek, az egészséges kislány mintegy három kilogramm súlyú - tette hozzá.

A gyermek vírustesztje pénteken és vasárnap is negatívnak bizonyult az új koronavírusra.

Az anya testhőmérséklete vasárnapra visszatért a normálisra. Mind ő, mind gyereke karanténban vannak. Két szakértői orvoscsoport is gondoskodik megfigyelésén és kezelésén - mondta a kórház alelnöke.