Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni késes terrortámadást

London, késelés, terrortámadás, Iszlám Állam
London, 2020. február 3. Bűnügyi szakember vizsgálódik a London Streatham városrészében elkövetett késelés helyszínén a támadás másnapján, 2020. február 3-án. A Sudesh Ammanként azonosított 20 éves elkövető két embert megsebesített, mielőtt a kiérkező rendőrök agyonlőtték. Amman a napokban szabadult a börtönből, ahol terrorcselekményekre biztató szélsőséges tartalmak birtoklása és terjesztése miatt töltötte büntetését. MTI/AP/PA/Aaron Chown
Vágólapra másolva!
A terroristák azt mondták, az ő egyik katonájuk volt a késelő, aki vasárnap két embert is súlyosan megsebesített.
Vágólapra másolva!

A szervezet Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül nyilatkozatban állítja, hogy a támadó az Iszlám Állam harcosa volt, és tettét válasznak szánta az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíciónak, azok állampolgárainak.

Bűnügyi szakember vizsgálódik a London Streatham városrészében elkövetett késelés helyszínén a támadás másnapján Forrás: MTI/AP/PA/Aaron Chown

Az terrorista

egy 20 éves férfi, Sudesh Amman volt, akit a rendőrök agyonlőttek,

miután késsel megsebesített két embert. Amman egy hete szabadult a börtönből, ahova terrorcselekményekre biztató tartalmak birtoklása és terjesztése miatt került 2018-ban.

A londoni rendőrség keltezetlen felvétele Sudesh Ammanról Forrás: MTI/AP/Londoni rendőrség/-

A férfi egyebek közt lefejezésekről készített videókat osztott meg barátnőjével, akit arra biztatott, hogy fejezze le "hitetlen" szüleit.