Koronavírus: újabb fertőzöttet találtak Németországban

Vágólapra másolva!
Újabb fertőzöttet találtak Németországban, a koronavírust bizonyítottan hordozók száma így nyolcra emelkedett a hatóságok szombat esti összesítése szerint. Ugyancsak szombaton megérkezett a kínai Vuhanból a koronavírus okozta járvány miatt hazatérő német állampolgárokat és hozzátartozóikat szállító katonai repülőgép.
Vágólapra másolva!

A németországi esetek továbbra is Bajorország tartományra korlátozódnak, és összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari beszállító cég egy továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.

Az új típusú koronavírussal fertőzött nyolcadik német egy 33 éves müncheni férfi.

Szervezetében szombaton mutatták ki a kórokozót. Ő is a Webasto munkatársa, mint a hat eddigi felnőtt fertőzött. A hetedik fertőzött az egyikük gyermeke.

A Webasto továbbképzésén egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő a németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Hazatértek a német állampolgárok Kínából

Ugyancsak szombaton megérkezett Vuhanból a frankfurti nemzetközi repülőtérre a német légierő (Lutfwaffe) egy személyszállító gépe a járvány miatt hazatérő német állampolgárokkal és közeli hozzátartozóikkal. Az Airbus A310-es repülő az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat. Azonban

az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt,

így a Luftwaffe gépének Helsinkiben kellett megállnia tankolni.

Annegret-Kramp Karrenbauer védelmi miniszter szombati tájékoztatóján elmondta, hogy Moszkva kapacitáshiánnyal indokolta a kérelem megtagadását. Hangsúlyozta, hogy a védelmi tárca a külügyminisztériummal együtt vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy milyen más okai lehettek még az orosz elutasításnak.

Két hétig karanténban lesznek

A Luftwaffe gépén 124 ember érkezett Frankfurtba, 100-an német állampolgárok, további 22-en kínaiak, egy fő amerikai, egy fő román állampolgár. Az utasok között húsznál is több gyermek van. A leszállás után megvizsgálták őket, és

11 főt beszállítottak a frankfurti egyetemi klinikára.

Egyiküket koronavírus-fertőzés gyanúja miatt, a többit egyéb panaszok miatt.

Az utasokat a frankfurti vizsgálatok után karanténba helyezték a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Germersheim melletti légi támaszponton egy laktanyában, ahova szombat éjjel érkeztek meg busszal.

A karantén két hétig, a vírus lehető leghosszabb lappangási idejéig tart. A részvétel közegészségügyi érdekből kötelező. A laktanyában 128 szobát biztosítottak a Vuhanból érkezetteknek. A Német Vöröskereszt (DRK) önkéntesei gondoskodnak róluk. A költségeket a szövetségi kormány költségvetéséből fedezik. A Vuhan-Frankfurt repülőút költségeinek egy részét az utasoknak kell kifizetniük.

A karanténban négy csoportba sorolják az embereket. Ez a megoldás azt szolgálja, hogy ne mindenkit, hanem csak az emberek egynegyedét kelljen újabb két hétre elkülöníteni, ha felbukkan körükben a vírus.

Egy piacról indulhatott a járvány

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat.

A kínai Országos Vírusos Betegségkezelési és –megelőzési Intézet (IVDC) által közreadott, transzmissziós elektronmikroszkóppal készített kép a C-F13-nCoV nevű koronavírusról Forrás: MTI/EPA/IVDC/-

A vírus okozta járvány

valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben.

Kínában a legutóbbi, vasárnapi összesítések szerint több mint 13 ezer ember fertőződött meg, és 300-nál is többen meghaltak. A vírus további 20 országban jelent meg, halálos áldozatot Kínán kívül egyelőre csak a Fülöp-szigeteken szedett, ott egy kínai állampolgár halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe.